Miközben az irányított média csápjai egyre-másra hozzák le a „biztos prognózisokat”, melyek leszakadó Donald Trumpot, és elhúzó Kamala Harrist jövendölnek, addig az amerikai Demokrata Párt meghatározó alakjai közül egyre többen vélik úgy, hogy a közvélemény-kutatások megtévesztőek, túlságosan alábecsülik Trump támogatottságát, kinek nyerési esélyei jóval magasabbak lehetnek, mint azt a mérések előre vetítik.
Főleg a szorosabb, ún. „csatatér államokban” lehet ennek komoly tétje, hiszen az elnökválasztások lényegében ezekben dőlnek el. A demokraták leginkább Pennsylvania, Michigan és Wisconsin miatt aggódnak. Ezek az északi államok döntő jelentőségűek lehetnek a Fehér Házért folytatott küzdelemben. „Míg egyes felmérések szerint Harris 4-6 százalékpontos előnnyel rendelkezik Pennsylvaniában, amelyet a legfontosabb csatatér államnak tartanak, más közvélemény-kutatások ennél szorosabb eredményeket mutatnak. Michiganben és Wisconsinban Harris előnye mindössze 1-2 százalékpont, ami szintén növeli a demokraták félelmeit” – írja az Atv.
Úgy tűnik, a demokraták tanultak a 2016-os választásokból, amikor Trumpot gyakorlatilag esélytelennek kiáltották ki Hillary Clintonnal szemben, s miközben mindenki a Clinton-klán jelöltjét várta befutónak, végül hatalmas megrökönyödésükre a republikánusok adták az elnököt a következő 4 évre. A Joe Biden elleni küzdelem pedig olyan volt, amilyen, s noha – a körülményeknek köszönhetően – Biden végül nyert, az eredmény jóval szorosabb volt, mint azt a mérések előre vetítették. Ez azt jelenti, hogy Trump támogatói bázisa erősebb lehet, mint amit a felmérések mutatnak, és a Demokrata Párt egyáltalán nem dőlhet hátra.
A legújabb New York Times/Siena közvélemény-kutatás szerint Trump az Egyesült Államok déli államaiban is javított helyzetén. Az Arizona, Georgia és Észak-Karolina államokra vonatkozó adatok alapján Trump jelenleg 5 ponttal vezet Arizonában, ahol Biden 2020-ban alig több mint 10 000 szavazattal nyert. Georgiában Trump előnye 4 pont, míg Észak-Karolinában kisebb, mindössze 2 pont, azonban ezek az államok kulcsszerepet játszanak a választási eredmények alakulásában.
Több demokrata arra is felhívta a figyelmet, ha csak az elmúlt 8 év közvélemény-kutatásait rakják egymás mellé, akkor azokból egyértelműen látszik, hogy mind Clinton, mind Biden papíron jobb eredményeket ért el, mint Harris, s még így is igen szoros küzdelem volt végül mindkettő. Vagyis, bőven van okuk az aggodalomra.
“A közvélemény-kutatások megbízhatósága jelentősen csökkent 2016 óta… Trump erős kihívó lesz Pennsylvaniában, és ez kétségtelenül igaz” – figyelmeztet John Fetterman, Pennsylvania demokrata szenátora. A legfrissebb adatok szerint Harris előnye a Trump elleni vitában minimális volt, ami tovább súlyosbítja a demokraták aggodalmát a novemberi választások kimenetelét illetően.
Atv nyomán
A Twitter- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!