4.7 C
Budapest
2021. április 13., kedd
Magyar Jelen
Kiemelt Tudomány

Emberi spermában bukkantak a vírus nyomaira kínai tudósok

Kínai tudósok megállapították, hogy egyes, a SARS-CoV-2 nevű új koronavírussal megfertőzött emberek – közöttük lábadozók – spermája pozitív volt a Journal of American Medical Association című amerikai szakfolyóiratban csütörtökön publikált tanulmány szerint, ami felvetette annak az eshetőségét, hogy a vírus nemi érintkezés útján is terjedhet.

A pekingi kutatócsoport a kutatás keretében az északkelet-kínai Honan tartománybeli Sangcsiu kórházában ápolt 38 férfit vizsgált meg.

A páciensek közül hatnak – azaz 16 százalékuknak, közöttük két, a betegség akut szakaszán átesett és lábadozónak tekintett férfinak – a spermája lett pozitív a teszten.

A szerzők hangsúlyozták, hogy a tanulmány hatóköre “korlátozott a kisszámú minta miatt”, és további kutatásokra van szükség, hogy jobban megismerhető legyen a vírus élettartama és fertőzési feltételei a spermában.

A Covid-19 betegség az eddig ismeretek szerint cseppfertőzés útján terjed. A vírus nyomait megtalálták már nyálban, vizeletben és székletben is.

(MTI)

További híreink

Korrupció gyanúja miatt tesz feljelentést a Mi Hazánk a DK fővárosában

Irányi Dániel

12 évre ítélték a veronai buszbaleset soförjét

Dunai Tibor

Az Index mellett tüntetett a Jobbik

Gabay Dorka

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben