3 C
Budapest
2022. november 30., szerda
Magyar Jelen
HírekSport

Európa-liga: vezetőedző nélkül kell kiállnia a Fehérvárnak

A Fehérvár vezetőedzőjének, Márton Gábornak a koronavírustesztje “kétes” minősítést kapott, ami azt jelenti, hogy nem utazhat a csapattal Máltára a mai EL mérkőzésre. Egy játékos eredménye pozitív lett.

Az érintettek járványügyi elkülönítése megtörtént, továbbá az előírásoknak megfelelően értesítettük az illetékes hatóságokat és szervezeteket

– mondta a klub honlapjának Kovács Tibor csapatorvos.

A beszámoló hangsúlyozta, nem került veszélybe az együttes csütörtöki mérkőzése, melyet a máltai Hibernians vendégeként játszik az Európa Liga-selejtező második fordulójában. A kispadon viszont nem Márton Gábor fog ülni, mivel az európai szövetség (UEFA) egészségügyi protokollja – a teljes biztonság érdekében – a kétes eredményt mutató mintát pozitívnak tekinti.

“Az első tesztem orvosi megfogalmazás szerint nem értékelhető eredményt mutatott ki. Ezután hétfőn még kétszer ellenőrizték a mintát, mindkettő negatív lett. Ma újabb mintavételen estem át, ennek még várjuk az eredményét. Sajnos az UEFA vonatkozó rendelkezései miatt 99 százalék az esélye annak, hogy nem tarthatok Máltára a csapattal. Átbeszéltük a stábbal, hogy mi a teendő, mindenki tudja a dolgát. Az a legfontosabb, hogy nélkülem is tovább jusson a csapat, amelyet távollétemben Szalai Tamás fog vezetni” – mondta Márton Gábor, aki a meg nem nevezett játékoshoz hasonlóan tünetmentes.

(MTI nyomán – Fotó: Nemzetisport / Balogh László)

További híreink

Kínos baki: az UEFA rosszul írta a magyar főváros nevét

Faragó Dániel

Mi Hazánk: Kártalanítani kell az oltatlanság miatt elbocsátott dolgozókat!

Magyar Jelen

Horvátországban a koronavírus volt a leggyakoribb halálozási ok tavaly a horvát közegészségügyi intézet szerint

Magyar Jelen

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben