loading
Menü
Támogatás

Minden második magyarnak van tartozása

2026. máj. 21. 14:35
4 perces olvasmány
Kép forrása: Gorondy-Novák Edit/Index Kép forrása: Gorondy-Novák Edit/Index
Miközben minden második magyar tartozik valakinek, a többség mégsem tudja, hogyan adjon kölcsön ismerősöknek, és mit tehet, ha nem kapja vissza a pénzét – derült ki a Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK) megbízásából készült kutatásból.
 
Az Indexhez eljuttatott felmérés szerint a megkérdezettek körében nagy a bizonytalanság, hogy mivel igazolható a pénz átadása. Az emberek harmada nem tudja, mit tehet, ha adósa nem törleszt. Abban viszont a válaszadók fele biztos, hogy kérhet kamatot, és ha közjegyző előtt szerződik, nem kell pereskednie ahhoz, hogy visszaszerezze a pénzét.

A Magyar Országos Közjegyzői Kamara megbízásából a Pulzus múlt év végén készített egy reprezentatív kutatást. Az okostelefonos applikációval, ezer ember megkérdezésével zajló felmérés szerint az emberek nincsenek tisztában azzal, hogyan adjanak hitelt rokonaiknak, barátaiknak, ismerőseiknek úgy, hogy vissza is kapják az összeget.

Ez azért is figyelmeztető, mert egy másik felmérés rámutatott arra, hogy a legkisebb hazai településeken élők fordulnak a legnagyobb arányban (31,5 százalék) családtagokhoz, valamint barátokhoz, kollégákhoz (16,2 százalék), és csak 13,9 százalékuk keres fel pénzintézetet vagy pénzügyi szolgáltatót.

A lakosság harmada egyáltalán nem tudja, hogyan juthat pénzéhez, ha az ismerőse nem fizet. Minden tizedik megkérdezett úgy véli, egy banki átutalási bizonylat alapján is lehet végrehajtást indítani, míg 15 százalék szerint elegendő két tanú aláírása a pénz átadásáról.

Egy banki átutalási bizonylat vagy két tanú aláírása önmagában nem elég az azonnali bírósági végrehajtás megindításához.

Ehhez főszabály szerint végrehajtható okiratra van szükség, például jogerős bírósági határozatra, jogerős fizetési meghagyásra épülő végrehajtási lapra vagy a törvényi feltételeknek megfelelő, végrehajtási záradékkal ellátható közjegyzői okiratra.

Ki, kinek, mikor és mennyit?

Bárki kér kölcsön, mindenképp érdemes írásban szerződni. Bár az emberek általában rendben szeretnék visszafizetni a kölcsönt, váratlan helyzetek közbejöhetnek, amelyek miatt mégsem tudnak vagy akarnak törleszteni. A kölcsönadónak ilyenkor írásos bizonyíték nélkül sokkal kevesebb esélye van a kölcsönbe adott pénzének a visszaszerzésére” – állítja Tóth Ádám, a MOKK elnöke.

A szerződésben érdemes részletezni, hogy ki kinek, mikor és mennyi pénzt adott kölcsön, mekkora kamatra, milyen részletekben és milyen határidővel kell azt visszafizetni, és azt is, hogy miként (például melyik bankszámlaszámra). Nagyobb kölcsönnél mindenképp érdemes jogász (közjegyző vagy ügyvéd) közreműködésével megkötni a kölcsönszerződést, hogy biztosan ne maradjon ki fontos részlet a dokumentumból.

A lakosság majdnem hatvan százaléka tudja azt, hogy ha közjegyzői okiratba foglalják a kölcsönszerződést, akkor a vissza nem fizetett pénz visszaszerzésére – a teljesítési határidő eredménytelen elteltét követően – peres eljárás nélkül megindítható a végrehajtás.

Érdekesmód a negyven év alattiak kevésbé tájékozottak: közülük csak minden második volt tisztában ezzel. A válaszadók valamivel több mint fele tudta, hogy magánkölcsönöknél is lehet kamatot kérni.

A közjegyzői okiratba foglalt kölcsönszerződés erős biztosíték arra, hogy az adós a megállapodás szerint törlessze a hitelt. Egy közjegyző által készített szerződés azonban az adóst is védi, hiszen csak annyit és akkor kérhetnek tőle, amennyit és amikor a szerződésben kikötöttek” – teszi hozzá a kamara elnöke.

Tartanak a fizetési meghagyástól

A kölcsönadó akkor is érvényesítheti a követelését, ha nem készült írásos szerződés vagy közjegyzői okirat a kölcsönről. Csupán a válaszadók harmada tudta, hogy kisebb összegű, legfeljebb 3 millió forintos tartozások esetén ehhez fizetési meghagyásos eljárást kell kezdeményeznie egy közjegyzőnél; 3 és 30 millió forint közötti összegnél választhatja a fizetési meghagyást és a pereskedést is, 30 millió forint felett azonban csak a bírósági út járható.

Ha a fizetési meghagyás kötelezettje a 15 napos, ellentmondásra rendelkezésre álló időn belül vitatja a követelést, az eljárás perré alakul, és a bíróságon folytatódhat.

A közjegyzők tapasztalata szerint azonban az adósok jelentős része a fizetési meghagyás kézhezvétele után – tartva a súlyosabb következményektől – rendezi a tartozást.

Kapcsolódó:

Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
További cikkeink
Összes
Friss hírek
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás