Október 6-tól november 7-ig szerveznek tematikus programokat négy gyulai kiállítóhelyen a Múzeumok Őszi Fesztiválja programsorozat keretében – tájékoztatta az intézményeket működtető Erkel Ferenc Nonprofit Kft. közleményben az MTI-t.
A gyulai kiállítóhelyek évek óta csatlakoznak az országos kezdeményezéshez. Ilyenkor játékosan, a szokottnál könnyedebben lehet mesélni azokról a történetekről, amelyeket bemutatunk látogatóinknak – idézi a közlemény Fekete-Dombi Ildikó ügyvezető igazgatót.
Október 6-án a gyulai Almásy-kastély és az Aradon kivégzett vértanúk közti kapcsolat kerül a programsorozat fókuszába, ezt követően a fesztiválhoz kapcsolódó eseményeket főleg hétvégére, illetve az őszi szünet idejére időzítik a békési fürdővárosban.
A Ladics-házban a 19. század végi vidéki polgárház modern fürdőszobáját, kamráját és pincéjét mutatják be a rendhagyó tárlatvezetések. Erkel Ferenc szülőházában Lábra kelt tárgyak címmel játékos, zseblámpával megtekinthető kiállításvezetésre kerül sor. Az őszi szünetben a kastély teraszán és az előtte lévő parkban a kiránduló családok kipróbálhatják, mivel játszottak a kastélyban lakó grófi gyermekek a századforduló idején: a krikettet, a pörgettyűt, a karikázást. A szabadulószobát választók boszorkányos bátorságpróbán esnek át.
A rendezvénysorozat zárásaként a várban a heraldikáról lesz előadás, a címertan felől érdeklődők a szimbólumok világáról tudhatnak meg többet – írták a közleményben.
A Múzeumok Őszi Fesztiválját 2006 óta rendezik meg a kulturális intézmények széleskörű népszerűsítése céljával.
A fesztivál teljes programját ITT olvashatják.
Minden kedves Olvasónknak kellemes kikapcsolódást kívánunk!
(Forrás: MTI – Kép: pixabay.com)
A Twitter- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!