12.4 C
Budapest
2020. szeptember 19., szombat
Magyar Jelen
Gazdaság Hírek

Magyarország elsőként bocsátott ki zöldkötvényt Japánban

Az MTI-nek küldött közleményben a pénzügyminiszter kiemelte: a kötvények egyharmada zöldkötvény, ezzel Magyarország az első külföldi szuverén kibocsátó, amely a szigetországban eredményesen lépett a jen-zöldkötvények piacára.

Japán jenben denominált, úgynevezett szamurájkötvényekkel jelent meg az ázsiai piacon az Államadósság Kezelő Központ, 3 és 5 éves hagyományos, valamint 7 és 10 éves futamidejű zöldkötvényt bocsátott ki 500 millió eurónyi jenben – ismertette Varga Mihály.

A zöldkötvények futamideje a japán piacon hosszúnak számít, így a papírok népszerűsége azt bizonyítja, hogy a befektetők Ázsiában is bíznak a magyar gazdaságban és az ország klímavédelmi törekvéseiben.

A pénzügyminiszter elmondta: az állampapírt megvásárlók 80 százaléka japán, míg 20 százaléka más országokból érkező befektető.

A tárca tájékoztatása szerint a kibocsátás illeszkedik a magyar adósságkezelési stratégiába, hiszen ezekkel az ügyletekkel az államadósság átlagos hátralevő futamideje hosszabbítható, valamint a befektetői bázis is bővül. A magyar állam utoljára 2018-ban járt a japán kötvénypiacon.

Magyarország korábban június 2-án, ötszörös befektetői érdeklődés mellett, sikeresen bocsátott ki zöldkötvényeket, 1,5 milliárd euró értékben. Ezek olyan államkötvények, amelyek forrásait igazoltan környezetvédelmi, klímavédelmi fenntarthatósági célokra kell fordítani.

(MTI)

Kapcsolódó híreink

Elbocsátja az Alcatel alkalmazottai harmadát a Nokia

Kiss Albert

Kárpátalján “két lóerős” mentőautó szállítja a betegeket /videó/

Kiss Albert

Egy madár miatt zuhanhatott le a kanadai harci repülőgép (+galéria)

Dunai Tibor

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben