21.6 C
Budapest
2022. május 25., szerda
Magyar Jelen
Kiemelt Környezetvédelem

Mi Hazánk: Látszatintézkedés csupán Áder levele a Tisza ukrán szennyezése ügyében

Levélben fordult Áder János államfő Volodimir Zelenszkij ukrán, valamint Klaus Johannis román elnökhöz a Tiszán és a Szamoson át Magyarországra érkező nagy mennyiségű hulladék miatt. A magyar köztársasági elnök azt kérte a keleti szomszédos országok államfőitől, vessék latba befolyásukat a szennyezés megállítása érdekében. A Mi Hazánk szerint ennél komolyabb diplomáciai lépésekre lenne szükség.

Évek óta nincs megoldás a problémára

Hosszú évek óta rendkívül komoly problémát jelent az áradások során Ukrajnából és Romániából érkező szemét, amely Áder János szerint “járványügyi szempontból is veszélyes, emellett mind a halászatot, mind a turizmust akadályozza, az élővilágra is súlyos hatással van és visszataszító is.” A köztársasági elnök hivatalos levelében arra is felhívta Volodimir Zelenszkij ukrán, valamint Klaus Johannis román elnök figyelmét, hogy a szomszédos országok hatóságai csupán az együttműködést hangoztatják, ám ezt kevés érdemi intézkedés és még kevesebb javulás követte.

A levelekből az is kiderül, hogy a Tiszán idén eddig 2258 köbméternyi szilárd hulladék érkezett és június 13. óta 938 köbméter vegyes uszadékot szedtek ki, míg a Szamosból 846 köbméter vegyes uszadékot emeltek ki, a hulladékmentesítést pedig már a gépek sem bírják. Az államfő az ukrán elnököt arra is emlékeztette, hogy a problémára egyszer már felhívta a figyelmét tavaly, ám változás azóta sem történt.

15 éve szennyezik a Tiszát és a Szamost

Dr. Fülöp Erik, a Mi Hazánk környezetvédelmi szakpolitikusa szerint a köztársasági elnök részéről az, hogy levelet ír a szomszédos országok vezetőinek, ismételten csupán egy látszatlépés, amely nem fog megoldást hozni.

– Az ukrajnai vízszennyezés lassan másfél évtizede tart és egyetlen kormány sem tett érdemi lépést a további szennyezés megakadályozására. Áder János köztársasági elnök is csupán levélben kéri az ukrán és a román államfőt, hogy – ahogy fogalmaz – vesse latba befolyását a probléma megoldására – nyilatkozta az elemi.hu megkeresésére Dr. Fülöp Erik, hozzátéve, szerintük egy 15 éve folyamatosan tartó, hatalmas volumenű környezetszennyezés esetén ennél komolyabb lépésekre lenne szükség.

– A Mi Hazánk úgy gondolja, hogy Magyarországot, annak páratlan természeti kincsét meg kell védenünk, és szükség esetén fel kell vállalnunk a konfliktust a szomszédos országokkal is – húzta alá az országgyűlési képviselő.

A politikus felhívta a figyelmet arra is, hogy szinte napra pontosan egy évvel ezelőtt tartott sajtótájékoztatót a kiskörei vízlépcsőnél, ahol akkor is jó néhány focipályányi nagyságú hulladék gyülemlett fel.

– Egy évvel ezelőtt a megszámlálhatatlan mennyiségű PET palack és többek között hűtő alkatrészek mellett még egy elpusztult lovat is találtunk a szemét-tengerben – mondja Dr. Fülöp Erik, aki szerint hivatalos levelek írása helyett a köztársasági elnöknek kezdeményeznie kellene a három ország közötti egyeztetést és egy cselekvési terv kidolgozását a Tisza és a Szamos további szennyezésének megakadályozása érdekében, továbbá minden lehetséges nemzetközi fórumon fel kellene hívnia a figyelmet a másfél évtizede tartó, a terület ökoszisztémájában hatalmas károkat okozó problémára.

elemi.hu

További híreink

Folyatódik az NB1

szilardkrebsik

Illegálisan buliztak, egy rendőrautót is felgyújtottak

Gabay Dorka

A volt vezérkari főnök bírálta, hogy fegyveres eröket vetettek be Trump “mutatványához”

Dunai Tibor

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben

Magyar Jelen