2022. január 23., vasárnap
Magyar Jelen
Kiemelt Tudomány

Szakértő: jönnek a “vakcinarezisztens variánsok”

A Georgetown Egyetem professzora, Mark Dybul elmondta, hogy szerinte meg fognak jelenni olyan vírusváltozatok, amelyek egyre ellenállóbbá válnak a jelenlegi vakcinákkal szemben – számolt be róla a life.hu.

Mark Dybul, a Georgetown Egyetem professzora és immunológusa, az Enochian BioSciences vezérigazgatójának egy mondatban sikerült ellentmondani magának, ám ez sem őt, sem az irányított médiát nem zavarta. Dybul ugyanis arról beszélt, az omikron variáns “legalább részben vakcinarezisztens”, ami azt jelenti, hogy képes elkerülni az oltások adta védelmet. Aztán gyorsan hozzátette, hogy ettől függetlenül természetesen oltakozni kell, hiszen “a vakcinák így is nagy védelmet nyújtanak a súlyos megbetegedések ellen”.

“Lesznek olyan vírusváltozatok, amelyek egyre ellenállóbbá válnak a jelenlegi vakcinákkal szemben. A kérdés az, hogy ez milyen sebességgel fog megtörténni”

– folytatta az immunológus a Fortune magazinnak adott interjújában. Elmondta, hogy arra számít, 2022 márciusa és májusa között fog megjelenni egy teljesen ellenálló koronavírus-változat.

Ekkor szerinte a korábbinál még nagyobb szerepe lesz a maszkviselésnek, a társadalmi távolságtartásnak és az általános higiéniai szabályok betartásának is.

A szakember beszélt az omikron fertőzőképességéről is: az Egyesült Államokban bejelentett Covid–19-es esetek aránya 12,6 százalékról 73,2 százalékra nőtt december 18-ra. Véleménye szerint New York városának 60-70 százaléka fertőzött lehet.

A szakrétő szerint ettől függetlenül még mindig nem lehet megmondani, mekkora járványhullámot is okoz majd az omikron. Noha ő is elismerte, a Pfizer és Moderna vakcinái nem sokat érnek a fertőzéssel szemben, Dybul szerint mégis működnek, mert megvédenek a “súlyos megbetegedéstől”. Ami, valljuk be, egy főként náthát és felső légúti megbetegedést okozó betegség esetében nem nagy teljesítmény.

“Az emberek nagyon megbetegednek, akárcsak a delta-variáns esetében, csak nem kerülnek kórházba. Voltak azonban olyanok, akik két hónapig kimerültségre panaszkodtak. Ez történik az omikronnál is”

– állította Dybul, aki arról nem beszélt, hogy sok embernél az oltások következményei ennél jóval súlyosabbak.

Kiemelt képünkön Mark Dybul, fotó: Index

További híreink

Fizetett hirdetésben kíván boldog “nemzetközi migránsnapot” az Európai Parlament

Irányi Dániel

A francia identitáriusból lett szerb államtitkárnak nincs problémája a magyarokkal

Kemény János

Az érdiek tiltakoznak a tervezett roma kulturális központ ellen

Kemény János

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben

Magyar Jelen