15 C
Budapest
2021. szeptember 29., szerda
Magyar Jelen
Kiemelt Külföld

Titkosszolgálati megfigyelés alá helyezik Németországban a “vírustagadókat”

Az ország központi hírszerzése üdvözölte a döntést, mert szerintük ezzel egy újabb front nyílt, hogy küzdjenek a “szélsőségesek” ellen – írja a New York Times.

A német titkosszolgálatok már korábban is kérvényezték, hogy megfigyelhessék a “koronavírustagadókat”, mivel azok szerintük “államellenes tevékenységet folytatnak”.

A legnagyobb “koronavírustagadó” (valójában korlátozás és lezárásellenes – a szerk.) mozgalom határozottan ellenzi a letárásokat, és

az ország tönkretélenének felelőseit is megnevezte. Ezeket között szerepel a lezárás- és oltáspárti politikai elit, a nagyvállalatok és multik, a pánikot keltő média, valamint a globalisták.

Többen közülük az események kapcsán a zsidók felelősségét is firtatták. Ennek fényében aligha meglepő, hogy kivívták maguk ellen az állambiztonság haragját.

“Ezek a csoportok társadalmunkat és demokratikus berendezkédésünk alapjait támadják”

– állítja a belügyminisztérium. Hozzátették, attól tartanak, a vírushelyzet elmúltával ezek a csoportok nem oszlanak fel, hanem “folytatják államellenes” tevékenységüket, mellyel Németország “demokratikus berendezkedését” akarják megdönteni, ezért is indokolt listázni az ilyen csoportosulások tagjait.

A pártok közül egyedül a jobboldali AfD állt a tüntetők mellé. A párt egyébként szintén a titkosszolgálatok megfigyelése alatt áll, és mind a Merkel féle CDU, mind a baloldal feltett szándéka az AfD betiltása és felszámolása.

Fotó: MTI

További híreink

A hazatérés napjával válaszolna a Mi Hazánk a románok Trianon-emléknapjára

Kemény János

Teljes reformot kezdeményez a népnyúzás megállítása érdekében a Mi Hazánk Mozgalom

Varga Lilla

Mélyponton a forint: 340,6 forinton jár az euró

Dunai Tibor

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben

Magyar Jelen