A nagy csalás: Mit rejtenek Európa vezetői megtévesztő retorikájuk mögött?

Európa urai a demokráciát, az emberi jogokat és a jogállamiságot hirdetik, mint őseink szent örökségét. Szavaik azonban hamisan csengenek, aranyozott lepelként fedve el az árulás és a romlás keserű valóságát. A csillogó álarc mögött képmutatás, manipuláció és megtévesztés lappang – Európa lelkének elárulása, amelyet nem titkolhatnak örökké. Hogy megértsük e nagy csalás természetét, vissza kell térnünk az európai értékek kohójához, és tanúi kell, hogy legyünk évszázados pusztulásuknak. Tormay László véleménycikke.

Az eszmék kohója: egy összetört Lélek

Európa valódi lényegét nem békében faragták, hanem a viszály tüzében kovácsolták – filozófiai összecsapások, szent szakadások és politikai viharok közepette. A „felvilágosodás", ez az álnok jelzőfény, az értelem győzelmét ígérte, de káoszt teremtett, elszakítva az embert isteni gyökereitől. Szabadságot hirdetett, miközben láncokat, gondolati béklyókat kreált, a hagyományokat ostorozó éles kritikája évszázados bölcsességet zúzott szét. E zűrzavarból születtek a modern hatalom oszlopai: a jog, a szólásszabadság, a laicizált világi kormányzás – ám végül súlyos árat fizettünk értük: a francia forradalom vérbe fojtotta, eltorzította és radikálisan átalakította Európa jogi, gazdasági és szellemi hagyományait.

Ez a szakadás mély sebet ejtett. A tradicionalisták gyászolják az isteni kötelék elvesztését, melynek helyét az individualizmus üres bálványa foglalta el. Marcel Lefebvre érsek, a Szent X. Piusz Papi Testvériség (FSSPX) vezetője a II. Vatikáni Zsinatot (1962–65) a világi erők előtti meghajlásként ítélte el, melynek szellemi tisztasága a kompromisszumok mocsarába süllyedt. Wiltgen: A Rajna a Tiberisbe ömlött című műve leleplezi, hogyan veszélyeztették az Egyház erkölcsi tekintélyét a zsinat reformjai, szellemi fényét miképp homályosították el a modernitás életellenes erői.

Ám az eszmék kohójában nem veszett el minden. A szétszakadt kötelékek és összetört oltárok romjai közt megmaradtak valódi lényegünk szilánkjai – rendíthetetlen igazságok, időtlen hagyományok és értékek, amelyek őseinkhez kötnek. Ha haragunkban mindent elvetnénk, elvesznénk a halvány fényt körülvevő sötétségben. Ehelyett őszinte számvetésre van szükség múltunkkal, hogy a hamuból kiemeljük, ami a miénk.

A romlás árnyékában leselkednek azok, akik a megtévesztés hálóját szövögetik, örökségünket rabláncokká fonva. Ők a hatalom bábmesterei, a felvilágosodás köntösébe bújva, akik fondorlatos terveik szerint hajlítanák identitásunkat. Ne legyünk ostoba játékszereik, hanem váljunk szent lángunk éber őrzőivé, szembenézve alattomos szándékaikkal.

A háború utáni száműzetés: egy elfojtott Lélek

A II. világháború romjaiból egy kifosztott Európa próbált talpra állni. A győztesek, a nácizmus árnyékának kiűzésére összpontosítva, száműzték a tradicionalista eszméket, a konzervativizmusból pedig csak egy gyenge héjat hagytak, amely képtelen volt szembeszállni a liberális dogmákkal. Így a valódi jobboldalt a pusztába kergették, a színpadot pedig egy terméketlen szembenállásnak készítették elő – a kommunizmus és a kapitalizmus: e két doktriner ideológia süket és vak Európa valódi lelkére.

Mindkettő egy gépezet fogaskerekévé alacsonyítja az embert: a kommunizmus az egyenlőség vasigájával, a kapitalizmus a szabadság délibábjával. Egyik sem elégíti ki a lélek érteleméhségét, egyik sem köti össze az embereket szent bizalommal. Roberto de Mattei: A II. Vatikáni Zsinat. Egy meg nem írt történet (2010) című művében feltárja, hogyan keveredett az Egyház ebbe a tartalmatlan látszatpárbajba: hangját fokozatosan elnémították, örökérvényű céljait mindkét oldalról materialista erők gyengítették, koptatták.

Az Egyház kiáltása: egy ostromlott Bástya

A Katolikus Egyház, amely egykor Európa dobbanó szíve volt, ma a feledés szélén imbolyog. Hagyományőrzők, gondolkodók és magyar hazafiak kiáltanak feltámadásáért – egy lelki-szellemi-kulturális erősségként tekintve rá a világi áradat ellen. Michael Matt: A katolikus jobboldal felemelkedése (The Remnant, 2020) című írásában „harcos katolicizmust” követel az istentelen áramlatok ellen. Robert Sarah bíboros: Esteledik, a nap már lemenőben (2019) című könyvében figyelmeztet: „A Nyugat már nem tudja, mi az, keresztény gyökerei szétforgácsolódtak". Patrick Buchanan: A Nyugat halála (2002) című művében az Egyház migrációval és családdal kapcsolatos bizonytalanságát egy civilizáció alkonyához köti.

Julius Evola: Lázadás a modern világ ellen (1934) és Molnár Tamás: Az autoritás és ellenségei (1995) című könyveikben elítélik a modernitás megvetését a szellemi magaslatok iránt, sürgetve az Egyházat, hogy állítsa vissza ősi erejét. Alain de Benoist: Hogyan lehetünk pogányok (2004) című művében Európa szerves kulturális gyökereinek átfogóbb visszaépítését szorgalmazza, az Egyházat e szövet kulcsfontosságú szálaként láttatva.

Magyarország ellenszegülése: egy láng újjáéledt

A romok között a Mi Hazánk Mozgalom reménykeltő fáklyaként ragyog a sötétségben. A 2018-ban született párt hitvallása keresztény és nemzeti, elutasítja az idegen befolyást, elkötelezett a magyar hagyományok megtartása és önazonosságunk erősítése iránt. A Virradat Program (a párt választási programja és több cikluson átívelő munkaterve – a szerk.) megveti az EU zsarnokságát, a szuverén, büszke nemzetek Európáját hirdeti. Önrendelkezést követelve, önellátást és szolidaritást kínálva óvja a családot, az értelmet és a hagyományt – mindez valódi lázadás a globalista sötétség ellen.

Az igazi jobboldal: egy korlátlan vízió

Mit kívánna egy újjászületett jobboldal? Olyan vezetőket, akiket nem kötnek a háború utáni hazugságok, akik a közjó érdekében gyakorolnák a hatalmat; akik a hitet, a nemzetet, a tradíciót, a családot, valamint a közösséget emelnék a gyökértelen egyénieskedés fölé. Globalista tévképzetek helyett lokális rendszerekben gondolkodnának. Gazdaságilag a közösségi szellem és az igazságos elosztás emelkedne a piac mindenhatósága fölé. Politikailag egy eltökélt állam védené a szuverenitást az újraéledő kommunizmus szorításától és a hanyatló kapitalizmus sodródásától. Joseph Pearce: A kicsi még mindig szép (2006) című művében egy olyan rendet vizionál, amely a családi tűzhelyt szolgálja, nem a piacot – a mi esetünkben: a hit, a tradicionalizmus és a magyar önérdek összhangját.

Az „elit" árulása: a hatalom álarca leleplezve

Európa „elitje" nem ostoba – áruló ők, aki kötelességük fölé szövik uralmuk hálóját. Az Európai Unió amely egykor a béke ígérete volt, ma technokrata szörnyként tornyosul fölénk, erkölcstelen rendeleteivel egy szűk kört szolgál, nem egy egész kontinenst. Bulgária Vazrazhdane-jétől Lengyelország Konfederacja-jáig, Franciaország Reconquête-jától Németország AfD-jéig és Magyarország Mi Hazánk Mozgalmáig a népek kiáltása egy áthidalhatatlan szakadékot jelez az európai „elit" és a történelmi Európa nemzeteinek valódi igényei között. Toroczkai László ellenállása is rávilágít erre az ellentmondásra. Roger Scruton: Anglia és a nemzetek szükségessége (2004) és XVI. Benedek pápa: Európa. Ma és holnap (2007) című munkáikban egyaránt a tradicionális szellemi és kulturális értékek újraélesztésének igényét tűzik ki célul.

Az üres birodalom: egy kontinens kifosztva

Az elit szavai és tettei közötti tátongó szakadék egy tartalmatlan formát szült, egy olyan Európát, amelyet éppen erejétől és lényegétől fosztottak meg. Christophe Buffin de Chosal: A demokrácia vége (2017) című munkájában feltárja Brüsszel machinációit, ahogy – a 2015-ös migrációs kvóták és a 2024-es Digitális Személyiadat-tárca Projekt – egyre szorosabbra húzzák a még meglévő személyi szabadságra vetett hurkot. Gazdaságilag az Európai Unió felfal: Joseph Pearce: A kicsi még mindig szép (2006) és Roberto de Mattei munkái lelepleznek egy gépezetet, amely a keveseket gazdagítja, míg a Közös Agrárpolitika és a Zöld Megállapodás a gyengéket sújtja. A biztonság elhalványul – a Frontex botladozik, Párizs és Malmö vérzik, Németország fegyverei rozsdásodnak. Jean Madiran: A demokrácia eretneksége (2012) című művében előre látta ezt az űrt.

Kulturálisan az árulás a legfájdalmasabb. Robert Sarah bíboros: Esteledik, a nap már lemenőben (2019) című könyvében egy elhagyott hitet sirat, Michael Matt: A keresztény Európa összeomlása (The Remnant, 2025. március) című írása az Európai Unió közösségellenes harcát kárhoztatja. Egy meddő elit gúnyolja a múltat, Európát a romlás prédájává téve.

Az elszámolás: egy Lélek visszaszerzése

Európa üdvössége nem a siránkozásban, hanem a magukat „elitnek" nevező rablók kiűzésében rejlik. Azok a vezetők, akik tisztelik a keresztény alapokat és a nemzeti hagyományokat – nem puszta szólamként, hanem élő tűzként –, még visszaadhatják az elveszettet. Enélkül Európa nem pusztán hanyatlással, hanem a végső pusztulással néz szembe, egykori dicsőségét éppen azok gyalázzák meg, akik esküt tettek védelmére. Az idő elérkezett és eltökélt kiállást követel: űzzük ki az árulókat – vagy nézzük, ahogy a fény örökre kialszik.

(Ralph M. Wiltgen, Roberto de Mattei, Micahel Matt, Robert Sarah bíboros, Patrick Buchanan, Julius Evola, Molnár Tamás, Alain de Benoist, Joseph Pearce, Roger Scruton, XVI. Benedek pápa, Christophe Buffin de Chosal, Jean Madiran, Toroczkai László nyomán)

Tormay László

„A hír szent, a vélemény szabad”. Ez egy véleménycikk, amely nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség álláspontját.

(Kiemelt kép forrása: AP/Geert Vanden Wijngaert)