Csányi Sándornak mennie kell az MLSZ éléről?

Az OTP vezére 2010, vagyis a Fidesz hatalomra kerülése óta tölti be a Magyar Labdarúgó-szövetség elnöki tisztségét. Részletes statisztikákkal ugyan nem fogok szolgálni, mégis érdemes némileg áttekinteni a hazai foci sarokköveit az elmúlt 15 esztendő függvényében. Hiszen előrelépés bár egyértelműen történt, bizony elsőre sem lehet megállapítani, hogy azt a szövetség vezetésének, vagy a futballért valóban „bolonduló”, arra százmilliárdokat áldozó politikusoknak köszönhetőek-e ezek? Így pedig érdemes lehet feltenni a kérdést: menjen, vagy maradjon az MLSZ élén Csányi Sándor? 

Az MLSZ az utóbbi években főleg a szurkolóellenes intézkedéseknek köszönhetően került reflektorfénybe. A 2021-es Európa-bajnokság után a vénaszkenner bevezetése merült fel, majd a Nagy-Magyarország szimbólumot kezdte üldözni fals indokokra hivatkozva a szövetség. Az idei év elején pedig postai úton tudta meg több tucat, előzőleg kitiltott szurkoló, hogy a szövetség egy 200 ezer svájci frankos, vagyis közel 90 millió forintos büntetést hajtana be rajtuk 8 napos fizetési határidővel. 

Ebben az ügyben végül sikerült mindenkinek „megfelelő” egyezségre jutni, mielőtt a szövetség szurkolóellenes kampányba kezdett Mucsi Zoltán főszereplésével. Ehhez pedig tudtuk és beleegyezésük nélkül használták fel azt a 23 kitiltott szurkolót is, akiktől a fenti büntetést behajtották volna. Érdemes megnézni összefoglalószerűen, honnan is indult a történet és mik azok az eredmények, amelyeket elért az MLSZ?

Az biztos, hogy másfél évtizeddel ezelőtt nem volt hálás feladat a Magyar Labdarúgó-szövetség élére kerülni. Lepusztult infrastruktúrát, összeomlott utánpótlásrendszert és teljes gazdasági csődöt hagyott maga után a kommunizmus és az abból sarjadó sportellenes szocialista kormányzat. Volt tehát mit tennie a munkába álló új vezetésnek – a külső szemlélő számára pedig az előrelépés megkérdőjelezhetetlennek tűnik. Azonban érdemes megnézni, mi lehet ebből valóban a szövetség sikere, és mit köszönhetünk egyéb tényezőknek? 

Válogatott kudarcok

Az első években sok csodát nem lehetett várni, hiszen a fent említett terheket sem volt könnyű ledobnia magáról labdarúgásunknak. A Videoton és a Debrecen uralta idehaza a korszakot, még az Európa-liga csoportkör is összejött a fehérváriaknak. A politika egyértelműen „megszállta” a klubokat, hiszen fideszes politikusok, képviselők ültek a legtöbb csapat vezetői székébe. Emellett az anyagi stabilitást a taorendszer bevezetése teremtette meg, vagyis a nagy cégeknek lehetőséget teremtettek arra, hogy a társasági adójuk egy részét a sportkluboknak juttathassák. A válogatott Egervári Sándor vezetésével produkált ugyan bíztató eredményeket, a Hollandiában elszenvedett 8–1-es vereség azonban elsöpört minden addigi „sikert”. 

Az utánpótlás három akadémiára épült. Az MTK-hoz kötődő Sándor Károly Labdarúgó Akadémia az ezredforduló után indult, majd Kispesten és Felcsúton is magas szintű képzés indult korszerű infrastruktúra mellett. Érdemes itt kiemelni, hogy az MTK-nál Várszegi Gábor, a Kispestnél George F. Hemingway, Felcsúton pedig Orbán Viktor és Mészáros Lőrinc 2010 előtti magánbefeketetései nyomán épülhetett fel a megfelelő infrastruktúra. 

Vagyis ehhez sem az MLSZ-nek, sem Csányinak nem volt sok köze. Ezt azért is érdemes kiemelni, mert a mai napig ez a három műhely számít a legjobbnak, legerősebbnek, leghatékonyabbnak.

Azóta is alakultak ugyan akadémiai rendszerben működő intézmények, azonban ezek – még a magyar bajnokság számára is – egyszerűen képtelenek megfelelő tudású játékosokat nevelni. Ez is okozta azt a jelenséget, amelynek a végén egyre több külföldi játékos jelent meg a hazai klubokban. Erre válaszul szurkolói kezdeményezésre valósult meg az évtized közepére az a rövid életű szabály, ami alapján minden klubban kötelező volt játszatni legalább két, 21 év alatti labdarúgót. A Kispest 2017-es bajnoki címében kulcsszerepe volt ennek a szabálynak, amit aztán el is törölt a szövetség.

Irány az Európa bajnokság

Mégis a sikerek, pontosabban egy nagy siker az, ami az egyértelmű problémákat érthetően homályosította el. A magyar válogatott ugyanis a létszám emelésnek köszönhetően a pótselejtezős helyet érő harmadik helyet csípte meg a 2016-os Európa bajnokság selejtezőiben. Maga a harmadik hely nem volt ritka egyébként azelőtt sem, csak „sportértéke” nem volt a történetnek eddig a pontig. 

Norvégiát azonban oda-vissza legyőzte magyar csapat, amely így 1972 után jutott ki újra az Európa bajnokságra 2016-ban.

A válogatott pedig minden várakozást felülmúlt, hiszen Ausztriát legyőzve, Izlanddal és Portugáliával döntetlent játszva, csoportelsőként jutott a legjobb 16 közé a tornán, ahol a nyolcaddöntőben Belgium búcsúztatta. Majd megint jött az összeomlás, amelynek legmélyebb pontját a Luxemburg elleni idegenbeli vereség jelentette. Ezután lett a Honvéddal bajnokságot nyerő Marco Rossi a szövetségikapitány, aki a mai napig a válogatott kispadján teljesít, nem is rosszul. 

A talján szakember a Nemzetek Ligájában a C csoportból, vagyis a harmadik vonalból az A csoportig vezette a válogatottat, ahol a bennmaradás is sikerült egészen az idei tavaszig, miközben sikerrel vettük a 2020-as Eb-selejtezőket, így Budapesten és Münchenben is pályára léphettünk a Covid miatt 2021-re csúsztatott tornán.

A klubfutballt a Fradi és a Fidesz uralta le

Hasonló sikerek a hazai klubfutballban csak a Ferencváros révén érkeztek. A budapesti zöld-fehérek elnöki székébe 2010 után ült Kubatov Gábor, a Fidesz pártigazgatója. A köztudottan Fradi-drukker politikus pedig a jó gazda szemléletével emelte fel kedvenc klubját oda, ahova az valóban tartozik – ebben persze segítségére volt „némi” állami dotáció, hiszen több hazai kézben lévő cég mellett még a Tarlós István vezette főváros is milliárdos nagyságrendű támogatást nyújtott a klubnak. Ezzel persze tudni kellett jól gazdálkodni, ami a szurkolókkal évekig hadban álló Kubatovnak kétség kívül sikerült. Ellenpéldának a Videotont lehet felhozni, amely a MOL támogatása ellenére is csak mérsékelt sikereket tudott felmutatni, idén pedig búcsúzott is az elsőosztálytól Garancsi István tulajdonossal együtt.

Az élvonalban elkezdődött a „falu program”, hiszen olyan csapatok jelentek meg a 12 csapatos NB I-ben, mint a Felcsút, a Mezőkövesd, a Kisvárda vagy a Balmazújváros – valamilyen kormánypárti háttértámogatást mindegyik élvezhetett ezekben az időkben. Eközben vármegyeszékhelyek csapatai: a Győr, a Pécs, a Nyíregyháza és a Kecskemét is adminisztratív úton kerültek alsóbb osztályokba.

Nemzetközi sikereket tulajdonképpen csak a Ferencváros ért el, a klub főleg 2018 után talált magára, zsinórban hét bajnoki cím mellett valamely nemzetközi kupa csoportkörébe is ennyiszer jutottak be a zöld-fehérek.

Fájdalom, a sikereket nem magyar labdarúgókkal érték el, ami miatt rengeteg kritikát is kapott a klub, miközben mindkét álláspont érthető. A magyar akadémiák továbbra sem képesek nagyobb számban megfelelő tudású játékosokat kinevelni, miközben a Fradi jogosan érvel azzal, hogy a külföldiekkel elért valóban jelentős sikerek az egész magyar labdarúgás előrelépését segítik.

Az MLSZ hosszú évekig nem foglalkozott a kérdéskörrel, hogy aztán idén tavasszal elfogadva a Mi Hazánk javaslatát, bevezesse a „magyar kvótát”, amelynek lényege, hogy a központi támogatásokból csak azok a klubok részesülhetnek, amelyek legalább 5 magyar játékost szerepeltetnek a mérkőzéseken. 

Megújuló infrastruktúra

Aki 2010 környékén járt utoljára labdarúgómeccsen, az bizony igencsak meglepődne, ha hasonlóra adná ismét a fejét. A lepusztult, omladozó létesítmények helyét szinte mindenhol korszerű, a világ élvonalába tartozó létesítmények vették át az elmúlt másfél évtizedben – talán a pécsi az egyetlen jelentősebb stadion idehaza, ahol egy kapavágás sem történt. A korszerű létesítmények mindegyike állami forrásokból, sokak szerint jelentősen túlárazottan épült fel – ez érdekli persze a legkevésbé azokat a drukkereket, akik használják őket. Márpedig Felcsútot leszámítva tény, hogy a megújult stadionokban egyértelműen és jelentősen növekedett a nézőszám az utóbbi időszakban. 

Még a másodosztályba süllyedt Honvéd meccseire is összejön 4-5 ezer néző, ami 15-20 éve elképzelhetetlen volt az élvonalban is. 

A 2019-ben átadott Puskás Aréna pedig gyakorlatilag állandóan telt házzal üzemel, a 60 ezer belépő órák alatt gazdára talál, és akár háromszor annyi jegy is elfogyna, bárki is legyen a magyar válogatott ellenfele. Ide kell sorolni azt a rengeteg edzőpályát és komplexumot, melyek szintén korszerű képzést tesznek lehetővé szinte egészen a legalsó szintekig, ami az utánpótlásnevelés mellett az amatőr labdarúgás és a tömegsport igényeit is képes megfelelően kiszolgálni.

A videóbíró élvonalbeli bevezetése sem nevezhető sikertörténetnek, legfeljebb az MLSZ közleményeiben. A téves, szurkolói idegeket borzoló játékvezetői döntések ugyanúgy jelen vannak, legfeljebb előtte hosszú percekig áll a játék. Érdemes felidézni, hogy a 2023. május végi Felcsút–Honvéd meccsen egy teljesen egyértelmű kezezést sem sikerült a VAR-nak észrevennie. Mindez annak a találkozónak az utolsó perceiben, ami a Kispest bennmaradásáról vagy kieséséről döntött. 

Akkor most jó munkát végzett Csányi Sándor?

Nehéz erre a kérdésre válaszolni. A sikerek ellenére ugyanis egyértelműen látszik, hogy a magyar labdarúgás előrelépését a válogatott és a Ferencváros sikerei jelentik. A legnagyobb sztár, Szoboszlai Dominik tulajdonképpen nem idehaza nevelkedett. Az akadémiák, mint többször is jeleztem, kevés kivétellel képtelenek megfelelő számú és minőségű labdarúgót kinevelni nemcsak a válogatottnak, de még az első osztálynak is. Ez nem azt jelenti, hogy nincsenek, hanem azt, hogy jelentős részük nem üti meg azt a szintet, amit a középkategóriás, ráadásul megfizethető külföldiek nyújtanak.

Összességében tehát kijelenthető, hogy a jelentős közpénzforrások mellé nem sikerült megfelelő rendszereket kiépíteni, így ezek az állami százmilliárdok inkább a kirakat csinosítására mentek el, mintsem valódi „rendszerváltásra”.

Továbbra is hiányoznak a megfelelő szakemberek az utánpótlásképzésben, amit a korosztályok sikertelensége, eredménytelensége is jól mutat. A klubok – a Paksot leszámítva – főleg külföldi játékosokkal tudnak stabilan jó eredményeket elérni, miközben a válogatott gerincét olyan labdarúgók adják, akiket az elmúlt években honosítottak, a magyar utánpótláshoz pedig vajmi kevés közük van. Ráadásul jelenleg nem látni, kik lehetnek azok az itthon nevelkedett fiatal játékosok, akikre 4-5 esztendő múlva épülhetne majd egy új válogatott.

Ugyan Berzi Sándor ott ül az UEFA végrehajtó bizottságában és a fegyelmi testületben is, Csányi Sándor pedig a FIFA és az UEFA alelnöke is, sportdiplomácia tekintetében mégsem túl rózsás a helyzet. A 2020-as kontinenstornán ugyan a Puskásban is rendeztek három meccset, ráadásul az aréna lesz a jövő évi BL-döntő helyszíne is, nagyjából ennyi írható fel pozitívumként. A másik oldalon összeomló és átláthatatlan jegyértékesítési rendszer, elképesztő pénzbüntetések és játékvezetői ténykedések állnak. Valamint szurkoló- és hangulatellenes intézkedések és kampányok, amelyek nyomán egyre többen vélik úgy, hogy Csányi Sándornak ideje lenne távoznia a szövetség éléről. 

Ebbe az irányba mutat az a látható feszültség is, ami a kormánypárti „focibolondok” és az MLSZ elnöke között kialakult az elmúlt időszakban. Különösen a Ferencváros elnöke, Kubatov Gábor az, aki nem fogja vissza magát, ha kritizálni kell Csányit, aki immár a lelátókon, a szurkolók között sem örvend semmilyen népszerűségnek.