Horváth Tamás: a Mi Hazánknak most már papírja van róla, hogy nem szatellitpárt
Horváth Tamás, a Magyar Jelen főszerkesztője Facebook-oldalán fejtette ki véleményét Magyar Péter posztjáról, amiben a többi ellenzéki politikust szólítja meg, köztük Toroczkai Lászlót, a Mi Hazánk Mozgalom elnökét.
A bejegyzés elején lapunk főszerkesztője emlékeztet, hogy Magyar Péter a róla készített AI-videók miatt felkérte a Mi Hazánk, a Demokratikus Koalíció (DK) és a Magyar Kétfarkú Kutya Párt vezetőit, hogy „haladéktalanul álljanak ki az orbáni hamisítás, hazugság és uszítás ellen”, valamint arra is, hogy a Tisza Párt elnöke szerint „ha nem teszik, akkor mindenki számára nyilvánvalóvá válik, hogy a Nemzeti Együttbűnözés Rendszerének szerves részei vagy kiszolgálói”.
„Ez mind szép és jó, de ha már itt tartunk: Magyar Péter mikor fogja befejezni a hamisítást, a hazudozást és az uszítást?” – Horváth Tamás ezzel a kérdéssel kezdte reakcióját.
Arra is felhívta a figyelmet, hogy
„másfél éve szatellitpártozza a Mi Hazánkat, de amikor Toroczkaiék feljelentése nyomán az állításait bíróságon kellett volna bizonyítania, gyáva nyúl módjára amögé a mentelmi joga mögé bújt, aminek eltörléséért nem sokkal korábban még ő kardoskodott a leghangosabban”.
Főszerkesztőnk folytatta érvelését: „Ugyancsak szemenszedett hazugság az a visszatérő állítása, miszerint a Mi Hazánk az Országgyűlésben az esetek döntő többségében a Fidesszel együtt szavaz. Az igazság ezzel szemben az, hogy a nemzeti ellenzéki párt képviselői a parlamenti szavazások során 79 százalékban a kormánypárti politikusokkal ellentétesen voksolnak. Erről legkésőbb az elhíresült dorogi fórumon Magyar Péternek is értesülnie kellett, ugyanis ott Toroczkai átnyújtott neki egy dossziét, ami ezeket a statisztikákat tartalmazta.”
Hozzátette, hogy „az sem igaz, hogy a Mi Hazánk elnöke rendszeresen bejár a köztévébe; továbbá Magyar Péter akkor is hazudott, amikor azt mondta, vállalja a vitát Toroczkai Lászlóval”.
„A Tisza elnöke arra kéri a többi párt vezetőjét, álljanak ki az orbáni uszítás ellen, de arról nem beszél, hogy ő maga mikor kívánja befejezni az állandó uszítást a politikai ellenfelei ellen” – világított rá a kettős mércére.
„Legutóbb Toroczkai Lászlót támadta be rendkívül aljas módon: számonkérte rajta, hogy milyen jogon mond beszédet október 23-án, amikor a dédapja '56-os vérbíró volt. Magyar Pétert nem zavarta a tény, hogy Tutsek Gusztáv a harmincas években elhagyta Toroczkai dédanyját, és új életet kezdett, valamint hét évvel azelőtt meghalt, hogy a Mi Hazánk elnöke egyáltalán megszületett volna. A lényeg az uszítás, és hogy belerúghasson a vele egyet nem értőkbe” – fejtette ki lapunk főszerkesztője.
Horváth Tamás szerint „ezek után rendkívül álszent és hiteltelen Magyar Péter kezdeményezése, hiszen a magyarországi közbeszéd állapotáért ő is felelős. Ő is folyamatosan hamisít, hazudik és uszít; agresszív kismalac módjára nekiront mindenkinek, aki nem vágja haptákba magát előtte”.
Ezután idézte a Mi Hazánk elnökének X-en adott válaszát, megjegyezve, hogy Facebookon nem tudott volna válaszolni, hiszen onnan ki van tiltva:
„Nem kérdés, hogy elítélem a Fidesz hazugságait, mocskolódó kampányait, hamisításait. Nem azért ítélem el ezt a Fidesz-propagandát, mert Magyar Péter szerint, ha ezt nem tesszük meg, akkor azzal azt bizonyítjuk, hogy a Mi Hazánk, a DK és a Kutya Párt is a Fidesz szatellitpártja, hanem azért, mert mi ezt mindig elítéltük, sohasem éltünk ilyen eszközökkel. Mi mindig tisztességesen kampányoltunk.”
Horváth Tamás hozzátette, hogy „Magyar Péter a posztját, amiből fentebb már idéztem, eképpen zárta: »Most nem lehet sunyítani. Most elválik a szatellitellenzék a valódi ellenzéktől!«”
„Toroczkai nem sunyított. Tehát most már papírja is van róla, hogy nem szatellitellenzék a Mi Hazánk.
Kíváncsian várom, mit lép erre Magyar Péter, de ismerve a következetlenségét, meg lennék lepve, ha mostantól befejezné a sunyi hazudozást és az ócska szatellitpártozást” – zárta gondolatait a Magyar Jelen főszerkesztője.
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás