19.7 C
Budapest
2022. október 1., szombat
Magyar Jelen
Tudomány

Visszatért a Földre a Szojuz MSZ-16-os űrhajó legénysége

Visszatért a Földre a Szojuz MSZ-16-os űrhajó legénysége, Anatolij Ivanisin és Ivan Vagner orosz, illetve Chris Cassidy amerikai űrhajós fél évet tartózkodott a Nemzetközi Űrállomáson (ISS) – számolt be az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) csütörtökön.

A leszálló egység közép-európai idő szerint csütörtök hajnali 4 óra 20 perckor ért földet a kazahsztáni Zsezkazgantól minegy 147 kilométerre délnyugatra. Négyszázkét kilométeres útjukat körülbelül három óra húsz perc alatt tették meg.

A koronavírus-járvány miatt minimális létszámú csapat fogadta a visszatérőket, és előzetesen mindenkit teszteltek a vírusra. Egy gyors orvosi ellenőrzés után helikopterrel Zsezkazganba szállították a legénységet, majd onnan az orosz űrhajósok Moszkvába repülnek, Chris Cassidy pedig az Egyesült Államokba.

Az űrutazók április 9-én érkeztek meg a Nemzetközi Űrállomásra, és missziójuk 196 napig tartott. Ezalatt az ISS 3136-szor kerülte meg a Földet, és több mint 133 millió kilométert tett meg.

Ivanisin már edzett kozmonauta, összesen 476 napot töltött a világűrben. A küldetés parancsnoka, Cassidy 378 napot töltött az űrben, míg Vagnernek ez volt az első útja.

A triót Szergej Rizskov és Szergej Kudj-Szvercskov orosz, illetve Kate Rubins amerikai asztronauta váltotta. Ők a minap a Szojuz MSZ-17-es űrhajón érkeztek az ISS-re, és 117 napot töltenek az űrállomáson.

Novemberben négy űrhajós  – három amerikai és egy japán űrhajós – keresi fel a Nemzetközi Űrállomást, a SpaceX űrkutatási magánvállalat Crew Dragon űrhajójával érkeznek.

(Fotó: nasaspaceflight.com – Videó: youtube.com)

További híreink

A Metallica-ról neveztek el egy mélytengeri rákot

Szabó Norbert

Az ELTE fizikusa szerint még ötödik hullám is lesz

Faragó Dániel

Érdemes lesz évente megismételni az oltási kampányokat a brit egészségügyi államtitkár szerint

Irányi Dániel

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben