Azt elmúlt napokban a szegregáció, lemorzsolódás vitájában sok minden szóba került, kivétel a szülői háttér, illetve annak szinte teljes hiánya. Pakusza Zoltánt, a Mi Hazánk Mozgalom borsodi elnökét kérdeztük, aki tizenöt évet tanított egy olyan szakiskolában, ahol a tanulók nagy százaléka érkezett nehéz körülmények közül.
Mit ért a szülők felelőssége alatt?
Tulajdonképpen arról beszélek, hogy a szülők felelősségét eddig senki nem vizsgálta a szegregáció és integráció kérdésében. Tegyük fel a kérdést, hogy miért van az, hogy az emberek a szegregációt tartják megoldásnak?
Azért, mert
vannak olyan a gyerekek, akik gyakorlatilag képtelenek betartani az iskolában a közösségi együttélés szabályait.
Sokszor az alapvető higiéniás feltételeknek sem tudnak megfelelni, nem akarnak tanulni, nem hoznak füzetet, nem hoznak felszerelést, agresszívak. Nyilvánvaló, hogy ilyen helyre senki nem adja szívesen a gyermekét.
Na de miért viselkednek így ezek a gyerekek? Azért, mert ezt hozzák otthonról, ezt látják, ilyen környezetben szocializálódnak. Éppen ezért a megoldást is itt kellene elkezdeni.
A szülői felelősséget kell végre firtatnia a kormánynak, merthogy a magyar gyermekvédelmi törvény is kimondja: a gyerek értelmi, érzelmi, erkölcsi és testi fejlődéséért a szülő a felelős.
Tizenöt évig tanított. Milyen tapasztalati voltak ezen a téren?
Tanárként azt tapasztaltam, hogy az a gyerek, akivel otthon foglalkoznak, azt lehet fejleszteni. Akivel nem, azzal sokszor szinte lehetetlen eredményt elérni. Tudomásul kéne venni azt, hogy az oktatási rendszer kétoldalú, akár tetszik, akár nem. Az egyik oldalon vannak a tanárok és az oktatási rendszer, a másik oldalon viszont van a befogadó.
Ha nincs befogadó és nincs mögötte szülői háttér, akkor megfeszülhet a tanár, akkor sem lesz komoly eredmény.
Sokszor tapasztaltam, hogy a szülők otthon egyáltalán nem követték gyermekeik iskolai előmenetelét. Nem volt otthoni segítség és számonkérés. A szülők hozzáállását jól jellemezte, hogy a szülői értekezletek, fogadóórák sok esetben érdektelenségbe fulladtak. Volt rá példa, hogy osztályfőnökként meghirdettem a szülőit és nem tudtam megválasztatni a háromfős szülői munkaközösséget, mert csak ketten jöttek el a szülői értekezletre. A renitens gyerekek szülei sokszor külön értesítésre sem reagáltak.
Tehát a szülők nemtörődöm magatartása vezet oda sokszor, hogy gyakorlatilag ezek a gyerekek folyamatosan elkallódnak.
Sok helyen spontán szegregáció jött létre. Mi ennek az oka?
Hogyha beszélek a védőnővel, ő is elmondja, hogy egyébként már gyerekkorban kezdődnek a gondok, azzal, hogy az anyuka az elméletileg kötelező terhességi vizsgálatokra nem jár el, és már akkor sincs szankció. Nyilván ebből fakad az, hogy ez a gyerek már ekkor hátrányba kerül, és ez a későbbiekben csak fokozódik, de ki kell emelni, hogy ezért nem a társadalom a felelős. Szülőként pedig azt mondod, hogy nem akarod, hogy a te gyereked olyannal járjon egy osztályba, aki egész nap zaklatja, fenyegeti, vagy rossz a higiéniás helyzete.
A szülői felelősség vizsgálata nagyon fontos kérdés.
Nyilván, hogyha valaki igénybe veszi az ingyenétkezést, az ingyen tankönyvet, a családi pótlékot, akkor elvárható, hogy úgy nevelje gyermekeit, hogy az mind a gyermek, mind a társadalom számára megfelelő legyen.
Egyébként általában azt lehetett látni, hogy aki kollégista volt, vagy az, akinek a szülei partnerek voltak, azokkal szintén sokkal jobban lehetett haladni, mint azokkal, akikkel nem foglalkoznak.
Még akkor is ha nehéz körülmények közül jött?
Így van, abszolút. A szülői háttér meghatározó. Voltak nagyon szegény, de igyekvő tanítványaim, akiknek a szülei partnernek és nem ellenségnek tekintették az iskolát és a tanárokat, velük lehetett jól haladni. Tehát ha otthon az az elvárás, hogy fiam tanulni kell, hogy tollat, ceruzát, felszerelést vinni kell, akkor jönni fog az eredmény. Én mindig azt mondtam, hogy lehet egy szülőnek csak nyolc osztálya, lehet egy szülő szegény, de igenis meg tudja nézni azt, hogy a házi feladat el van-e készítve. Egy verset számon tud kérni, vagy azt, hogy a gyerek megtanulta-e az évszámokat például történelemből. Csak foglalkozni kell a gyerekkel.
Azt tapasztaltam, hogy
ezeknél a családoknál gyakorlatilag nem divat a tanulás.
Nem jelent előrelépést a társadalmi hierarchiában, ha tanulsz. Tehát van egy ilyen lefele húzó erő, ami gyakorlatilag szinte folyamatos.
Az otthoni szocializáció sok esetben teljes mértékben kimarad az életükből. Volt olyan, hogy meg kellett tanítani, hogy ha bejövünk az órára, az nem úgy van, hogy felrántom az ajtót, hanem kopogok, köszönök és elnézést kérek (középiskolában). Tehát néha teljesen az alapoknál kellett kezdeni az oktatást.
Ki kell mondani, hogy az oktatás minősége nemcsak a rendszeren és az egyébként ilyen típusú iskolákban erőn felül teljesítő tanárkollégákon múlik. Ha a szülő és a szülői háttér nem partner, akkor nem lesz jelentős javulás.
Azt gondolom, bizonyos esetekben bizony vizsgálni kellene, és ha kell, szankcionálni a szülőt, hiszen a gyermekvédelmi törvény egyértelműen fogalmaz. Tudomásul kellene venni, hogy a gyermekvállalással a nevelés feladata is együtt jár és azt nem lehet folyamatosan a társadalom vállára áthárítani.
A X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
