Egyes kutatók szerint az utolsó napciklusban megfigyelt alacsony energiakibocsátás a kis jégkorszakként elhíresült hideg periódusért is felelős szoláris minimum előjele lehet, ami az elkövetkező évtizedekben a klíma alakulását is befolyásolhatja – erre a felvetésre reagált a NASA klímavédelemmel foglalkozó blogjának legújabb bejegyzésében – írja az Élő Bolyónk.
A Nap energiakibocsátása nem állandó. A napfolttevékenység erősödése, illetve gyengülése egyrészt egy viszonylag jól előrejelezhető 11 éves ciklust követ. Ha az elmúlt másfél évszázad naptevékenységének adatait összevetjük a földfelszín hőmérsékletének alakulásával, egyértelműen kiderül, hogy a hőmérséklet emelkedése jelentős – ugyanakkor nem függ össze a Nap energiakibocsátásával.
A Nap felől érkező energia mennyisége ugyanis a ciklikus változások mellett összességében nem mutatott növekedést.
Fotó: NASA/JPL-Caltech
A Nap azonban olykor elcsendesedik: a napfoltok ritkábbá válnak, a kibocsátott energia mennyisége lecsökken.
Ezt a jelenséget szoláris minimumnak nevezzük. Az erőteljes vulkáni tevékenység mellett ez vezetett az 1650 és 1715 között bekövetkezett extrém hideg időszakhoz, amelyet kis jégkorszak néven jegyez a történelem.
A naptevékenységet vizsgáló kutatók becslése szerint egy ilyen időszak klímára gyakorolt hatása megközelítőleg az emberi tevékenységhez köthető szén-dioxid-koncentráció hároméves időtartam alatt mérhető növekedésének hatásával lenne egyenértékű.
Vagyis a fosszilis energiaforrások elégetése miatt fellépő üvegházhatás számlájára írható melegedés hatszor nagyobb, mint az esetleges szoláris minimum több évtizedétől várható hűtő hatás.
Egy szoláris minimum legfeljebb késleltetni tudná az emberi tevékenység hatására bekövetkező felmelegedést – derül ki a NASA klímaváltozással foglalkozó blogján megjelent írásból.
(Elő Bolygónk)
