Bakay Kornél régész, tanár, múzeumigazgató. Munkáiban és kutatásai során főként a magyar őstörténettel, a magyar államalapítás korával, az eurázsiai népvándorláskorral és az európai középkor kutatásával foglalkozik, mi most mégis a trianoni békediktátum 100. évfordulójához közeledve az 1920-as eseményről kérdeztük, és beszélgetésünk során kiderült, a két téma nem is fekszik olyan távol egymástól, sőt, szervesen összekapcsolódik logikailag.
– Pár hét is itt van június 4-e, a trianoni békediktátum aláírásának 100. évfordulója. Mit jelent önnek Trianon?
Nekem különösen sok honfitársammal együtt személyes, súlyos érintettségem van, atyai ágon bácskaiak vagyunk, a Jugoszláviához csatolt, ma Szerbiához tartozó Magyarkanizsáról származunk. 1944 októberében menekített ki minket édesanyánk, mielőtt még a vérengzések megindultak volna, ugyanis ott is közel 300 embert lőttek a Tiszába. Mindenünket elvették, édesapám iskolaigazgató volt, megbecsült polgára a városnak. Szép házunk volt, amelyet egy szerb partizán vett át 1944 őszén. Ezért, mint szülőföld, különösen fájdalmas, ugyanis kicsi gyermekként, még nem voltam 4 éves, mikor a szabadkai országzászlót avatták, és arra az ünnepségre édesapánk elvitt. Anyai nagyszüleimnek a sírjait nem is tudtam meglátogatni sohasem. Igaz, hogy az atyait sem, ugyanis vagy kihányták a sírjainkat vagy eltüntették.
Nekünk többszörösen fájdalmas, a nemzet gyászát is hordjuk és a család gyászát is hordjuk.
– Kapott-e jóvátételt a család ezekért a szörnyűségekért?
Valami szerény összeget az édesanyám buzgalma következtében átutaltak, de néhány 10 ezer forint összeget csak. Igaz, akkoriban még többet ért a 10 ezer forint, de ennyi volt az egész.
Ami még nagyon szívet melengető részlegkérdés, édesapámat a katonasága és az iskolaigazgatósága miatt is a „szerb nép ellenségének” tekintették, ezért a 60-as évekig nem mertünk Bácskába menni, de akkor kimerészkedtünk. Egykori rokonunkat meglátogattuk, őt nem bántották, ő mondta, amikor a szerb partizán elfoglalta a házunkat, a herendi porcelánkészletet egyenként a földhöz vágva összetörte, majd édesapám könyvtárát is kihordta, és a szomszédhoz közel eső területre dobálta. Az egykori szomszéd ekkor valamennyi könyvet meg tudott menteni, és amikor el tudtunk látogatni Magyarkanizsára, visszaadtak nekem.
– Itt a 100. évforduló, lehet ezt egyfajta lélektani határnak tekinteni?
Két részre oszlik történetileg és lelkileg is a Trianon-szindróma. Az 1945 előtti, és az utáni, tehát egy 25 év áll a 75 évvel szemben, melyek rendkívül különböznek. Nem csak azáltal, hogy más volt a politikai, gazdasági, katonai helyzet, hanem azért, mert közvetlenül 1920-at követően 1945-ig a megmaradt magyar lakosság, de a határon túlra kényszerített is, belülről egy egészen más szellemiséggel bírt, ezt a saját családom példáján is be tudom mutatni. Az első dolog volt, hogy 1920 június 4-e után alig telt el szűk egy esztendő, már felállították a Szabadság téren a Trianon-emlékművet, ahol a szovjet-emlékmű áll még a mai napon. De 1921 nyarán már állt ez az emlékmű, az irredenta szobrok, melyet Zadravecz páter szentelt meg, és 140 ezer ember jelenlétében adtak át.
Hogy minden elűzött és hazájában maradt magyar ott áldozhasson, hogy ez volt Magyarország, és ennek kell lennie, ekkor terjedt el a nem, nem, soha jelszó, ami ott is megjelent.
Majd néhány év múlva, 1928-ban felállítottak egy olyan országzászlót, melyet olyan földbe állítottak bele, mit zsákokban hordtak össze az emberek, a Kárpát-medence minden szegletéből. A felirat pedig az volt: Magyarország helye a Nap alatt, egyetlen békeszerződés sem lehet örök.
– Ezt úgy néz ki, pótolni fogják, lesz Trianon-emlékmű, vagy nem egészen?
Igen, most készülnek egyet átadni, de nem Trianon-emlékmű a neve, hanem nemzeti összetartozás, és az a hivatalos álláspont, ami számomra nehezen érthető, a kárpát-medencei helységnevek nem ABC sorrendben, nem megyénként, hanem össze-vissza vannak felírva, hogy ne sértsük a szomszéd népek érzékenységét. Azt akarom kihangsúlyozni, hogy ez a politika, melyet ugyan értek, a békesség és az egymás mellett élés fontos, de kérdés, vezet-e valahova, miután mindent megtettek ennek érdekében?
– Ez alatt a minden alatt gondol például a környező országokkal kötött alapszerződésekre is?
Természetesen, például az Antal-kormány vétkére, mikor megkötötték az ukrán-magyar alapszerződést, ahol leszögezték, Magyarországnak sohasem lesz területi követelése Ukrajnával szemben. Bizalmas forrásból tudom, mikor a képviselők akkoriban kérdőre vonták a miniszterelnököt, tehát Antall Józsefet, ő akkor azt felelte, szintén bizalmas körben, hogy többet ilyen nem fog előfordulni, ez hiba volt. Aztán persze már nem ő, de mi történt ezek után? Megkötötték a szlovákokkal és a románokkal is ugyanezt. És mit kaptunk érte hálából? Tessék most az elmúlt napokra gondolni, Johannis magyarokat gyalázó szavaira. Ez az érzékenység kérdése, tekintettel kell lennünk a környező népek érzékenységére, valahogy fordított irányban nem működik. Ez elkeserítő és jövőtlenné teszi főleg a történész históriás embereket, akik igazán át tudják látni a fejleményeket, hogy hová fog ez vezetni? Ez a százéves gyászos évforduló pontosan azt sejteti, hogy nem jó irányba. De a Trianon-tragédia nem 100 évvel ezelőtt kezdődött.
– Egész pontosan mikor, meg lehet ezt határozni?
Ezt a békediktátumot már 1915-ben eltervezték, Anglia már 1916-ban a vele egyébként ellenséges Romániának ígérte Erdélyt. De még ennél sokkal messzebbre megy vissza, egészen a török időkig. Amikor a magyar nagyfejedelemség, majd a magyar királyság hatalma megszakad, és megindul egy olyan népirtás a török uralma alatt, amit a mai egyszerű halandó fel sem tud fogni. Hetente 10 ezrével hajtották el a magyar lakosságot rabszolgapiacra és gyilkolták le az ellenállókat. 1910-re a kárpát-medencei magyarság, amely Mátyás király alatt még 90% volt, ekkorra 54%-ra esett le. Még szomorúbb, hogy manapság a Kárpát-medencében 34 millió ember lakik, és ebből ma már csak 34%-a magyar, a 12 milliót alig haladjuk meg.
– De még így is, etnikailag igazságtalan határokat húztak 1920-ban, tehát még ennek az 1910-es 54%-nak sem vették figyelembe a határait. Mi lehetett ennek az oka?
Meglátásom szerint ezt úgy lehet megválaszolni, hogy miért akarták évszázadok alatt elpusztítani a magyarságot? Ez az alapkérdés. Ezekben a békekötéseken rendkívül súlyos megtorlást alkalmaztak a magyarok és a németek ellen, és bár a németek is nagyon súlyos veszteségeket szenvedtek, Poroszországra elég gondolni,
de mégis, a legkegyetlenebb és példátlan Magyarország esete a történelem folyamán. Ennek valamiképpen azért magyarázatát kell adnunk, különösen egy történésznek.
Ahogy Illyés Gyula fejezte ki: miért van Magyarország gyűlöletgyűrűben? S, hogy még aktuálisabb szót használjak, karanténban az európai népek körében. Erre akkor is keresni kell a választ, ha a hétköznapi embereknek nem is olyan egyértelmű. Többen mondták, hogy aki a Kárpát-medencét uralja, Európát uralja, és míg Mátyás király alatt lakosságszámban legalább annyi, ha nem több lakossal bírtunk, mint mondjuk Anglia, addig sikerrel meg tudtunk birkózni a feladattal. Aztán jött a már említett török megszállás, sokszor nem is érti az ember, mi ez a nagy török-barátság, hiszen a magyarság pusztulásának döntő része az ő számlájukra írható. Elveszítettük befolyásunkat, de 150 év alatt, és ez akkori költőink munkái alapján ellenőrizhető, az emberek legbelül, lelkükben mindig úgy tartották, ez így nem maradhat, és mindvégig kitartottak. A 150 év alatt a nemzedékek sorából mindössze 15 esetet tudunk, hogy magyar ember az iszlámot felvette volna. Mindenesetre két oka van, hogy folytatólagos gyűlölködés nyilvánult meg velünk szemben.
-Tehát a Kárpát-medence geopolitikai jelentősége adja ennek az okát?
Ennél mélyebb, két további fő oka is van. Az Európában élő indoeurópai népek családjában tulajdonképpen rokontalanul állunk. A keleti turanid embertani csoporthoz tartozunk, a genetikai vizsgálatokból ma már tudjuk, hogy R1A1 génnel jellemzett keleti népesség vagyunk, ahogy Széchenyi mondta, „kelet népe”, és ez idegen volt és idegen maradt az indoeurópai Európában.
– Itt közbe kell vetnem röviden, az előbb korholt törökbarátságot pont a turáni testvériséggel szokás alátámasztani, hogy oldható fel ez a látszólagos ellentmondás?
Ez megalapozott lehet, ugyanakkor az őstörténeti, genetikai vonalon el kell különítenünk a belső- és a közép-ázsiai türköket az oszmán törököktől, noha ők is szegről-végről rokonok. De a bizánci forrásokban is a magyarokat türköknek nevezték, a türkökkel való rokonság genetikai értelemben megalapozott. Tehát itt nincs ellentmondás. Az oszmán birodalom politikájában szerepet játszott, hogy nem egy testvérnépüket igázták le. De a mai világban a politikai kapcsolatok vonatkozásában más szabályok érvényesek nyilván.
– Világos, köszönöm, a rövid kitérő után kutassuk újra az okokat, miért a magyarságtól való idegengedés…
Azt is tudni kell, hogy ebben az indoeurópai világban mindig is megvolt a vágy, régészként mondhatom, hogy legalább 3 ezer éve a környező birodalmak, katonai erők ácsingóznak a Kárpát-medence iránt. Ennek a vágynak a meggátlója volt a 16. századig a magyarság, kezdve a szkíta-hun világtól kezdve, nem csak, hogy birtokolták, hanem ők voltak az elsők, akik ezt a 340-360 ezer négyzetkilométernyi területet egy fő hatalomba voltak képesek koncentrálni. Ezt először a hunok tették meg Attilával kicsúcsosodva, majd a 6. századtól kezdve az avarok, majd a 9. századtól a magyarok tudták megvalósítani. Ezt a rómaiak sem tudták megcsinálni lényegében, nem tudták megtartani. Kis ideig állt fen Dacia-provincia, aztán visszább kellett vonulniuk, mert a keletről jövő néphullámok elsöpörték őket, majd maradt Pannónia-provincia, de azt is csak a hunokig, 433-ig.
– Mi történt aztán, hogy a török hódoltság után megtört ez a megtartó erő?
Hatalmas belső lelki átalakulás indult meg. Mint mondtam, a legnagyobb csapások alatt is belülről megmaradt a tartás, úgy mondjuk manapság, hogy a nemzeti öntudat, divatos szóval élve az identitásukat a legnehezebb időkben is tartották a magyarok. A 19. század második felében ez megtört. Ez itt a drámának a fő fordulópontja, a Trianon-szindrómának egy alapvető, kapitális része. És miért? Az Osztrák-Magyar Monarchia, melynek akár sok kedvező politikai, társadalmi és gazdasági vetülete volt, bár ugyanennyi negatív is, és lehetővé tette, hogy ezt a keleti önérzetet megmételyezzék. A 19. század utolsó harmadába betört a Monarchiába a szabadelvű, úgynevezett liberális eszmerendszer, mely teljesen idegen volt a magyarságtól. A magyarok csökkenése miatt egyre és egyre több betelepítés történt, így felhígult a Kárpát-medence lakossága. Bánát, Bácska a legtisztább magyar lakosságú térség volt, de kihalt, nem volt magyar lakossága pozsareváci-béke után. És ezt a legjobb termőföldet telepítették be szerbekkel. De ez általános volt az országban, mert a liberális eszmerendszer képviselői nagyon is tudatosan támogatták a betelepüléseket. Ekkor történik meg, nemcsak a sváboknak a betelepítése, de a galíciai zsidóknak a bejövetele. És az amúgy is legyengült társadalomra zúdult ez az új eszmerendszer. A gazdasági romláson túl oda vezetett, hogy megtörtént a Kárpát-medence több ezeréves történetében, ami addig nem, hogy tömegesen Nyugat felé elhagyták a hazájukat. Ahogy a költő mondta, kitántorgott Amerikába másfél millió ember. Erre korábban nem volt példa, ha baj volt, akkor is keletre mentek.
– Tulajdonképpen innen már csak idő kérdése volt, mikor omlik össze az ország?
Igen, ennek a felbolydult országnak a nyakába zúdultak az első világháború borzalmai. Sokszor mondjuk, Trianon fő bűnösei az áruló Károlyi Mihány, Linder Béla, és így tovább, és ez igaz. De azt kell megvizsgálni szerintem, hogy miért hajtotta végre a magyar hadsereg, a világhírű magyar huszár az utasításokat. Hogy jutott el odáig, hogy eldobálta fegyvereiket? Teljes fegyverrel, hadtáppal, épségben voltak. Amikor megjelent a Károlyi-féle kiáltvány, önként dobálták el a fegyvereiket és tépték le a rangjelzéseiket.
Édesapám mesélte, hogy több katonatiszt volt, aki főbe lőtte magát, hogy a magyar katona idáig süllyedt. A liberális körök, a Galilei-körök, a szociáldemokraták sejtjei mindenféle elemekkel megtűzdelve szétrohasztották a lelkületét a nemzetnek.
Ennek következtében állt elő az a helyzet, hogy Erdélyben, Kézdivásárhelyen 16 román lovas járőr foglalta el a várost. És nem volt ellenállás. Vagy Pozsonyban, ahol egy magyar gyalogezred állomásozott, a kaszárnyából nem léptek ki, amikor 40 szedett-vedett szlovák és cseh katona bevonult. És letették a fegyvert a magyarok. Egyszerűen az embernek a lelke szétesik, ha felidézi, mert igenis meg lehetett volna akadályozni. Azzal a magyar hadsereggel, és ez is egy dráma, amely nem szenvedett vereséget az első világháborúban, és ennek ellenére a legyőzöttek legaljára került, mert elhagyta önmagát. Ahogy Petőfi is fogalmazott egykor:
Szégyen, szégyen! egykor mi valánk a sorsnak
Számadó könyvében a legelső szám.
S most leghátul állunk semmit nem jelentve…
Kik lábunk ölelték egykor térdepelve,
Most arcul csapkodnak… szégyen rád, hazám!
Igen, mégpedig nagyon is meglehetett volna akadályozni, ha ezek a belső önfeladások nem ilyen nagyok.
– És mit tehetünk napjainkban?
Remélhetőleg ez a kormány átlátja a helyzetet. Nem biztos, hogy jó az út, hogy az érzékenységre tekintettel mindent eltűrünk, és nem törekszünk arra, hogy valamit javítsunk a helyzeten. Én azt reméltem, persze, tudom, illúzió, hogy ha mást nem is, de visszaállítják az igazi Trianon-emlékművet, amit a Veritas Intézet vezetőjével is kezdeményeztünk. Az állandó hátrálás a falig nem vezetett eredményre. A V4-ekkel szoktak előhozakodni, hogy egység van, de csak addig van egység, amíg nincs magyarokról nincs szó. Gondoljunk a Benes-dekrétumokra, ahol még azok visszavonását sem lehetett elérni. Nem lett volna-e alkalom, ha másra nem a 100. évforduló, hogy felülvizsgálni az előbb említett alapszerződéseket, esetleg felmondani? Annál is inkább, mert az 1975-ös Helsinki Egyezmény benne foglaltatik, hogy békés módon lehet határmódosítást végrehajtani.
– Határmódosításra lett volna lehetőség az elmúlt 30 évben? Sokan hivatkozna a délszláv válságra, mint elszalasztott lehetőségre.
Az a vélemény, ami Raffay Ernő véleménye is, aki vallja, hogy mód lett volna területi változtatásokra. Én is úgy gondolom, ha az Antall-kormányzat idején nem olyan megalkuvó külpolitikát folytatnak, nem követik el azt a szörnyű bűnt, hogy 1993-ben megkötik az alapszerződést, és kiállnak, hogy adott esetben a helsinki okmány alapján népszavazás útján lehet határt módosítani, akkor lehetett volna ennek eredménye.
Mindenki határt módosított. Terület módosítások tömkelege történt, egyetlen ország van, ahol semmi nem változott, Magyarország. És ezt nem érti az ember, miért alakultak így a dolgok.
Túl azon, hogy elerőtlenedtünk, de hát mégis valami olyan fordulatot elő lehetne készíteni, ami békés úton természetesen, népszavazás kieszközölése útján ér el változást. Nem volna egyszerű, nagy a gyűlölet, és az is nehezíti, hogy tulajdonképpen a magyarországi ellenzék, ki kell mondani, nemzetellenes. Erre nincs példa a volt kommunista országokban sehol. Sem a csehek, sem a szlovákok, sem a románok, sem az ukránok ellenzéke soha nincs saját országa ellen, ezt egyedül a magyarországiak teszik meg. Nyilvánvalóan súlyos oka van ennek. Ez talán gátolja még azt is, hogy ezekre a felülvizsgálatokra sor kerüljön.
(fotó: youtube.com)
A X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
