Lehet arról is vitázni, hogy az eredeti Barbie-baba jó vagy rossz hatással volt-e felnövő lányok generációira, de a babázás során legalább a lehetősége megvolt a gyermekeknek arra, hogy olyan világot hozzanak létre, amilyet szeretnének. A játékbabáról készült, a hétvégén debütált film pedig kikerülhetetlenül az arcunkba tol egy kifordított társadalmat.
Greta Gerwig rendező Barbie-országában kétféle ember létezik: Barbik és Kenek. A Barbik, akiket olyan színésznők testesítenek meg, mint Margot Robbie, Issa Rae és Hari Nef, olyan nők, akik bármire képesek. Orvosok, ügyvédek, elnökök, legfelsőbb bírák; Nobel-díjakat nyernek, és mindezt úgy, hogy közben kifogástalanul néznek ki és folyton magassarkúban vannak. A Kenek viszont nem csinálnak sok mindent. A filmben nagyjából úgy ismerni meg őket, mint akik egész nap strandolnak és szinte kizárólag a Barbik iránti megszállottságuk határozza meg őket. Ebben a matriarchális társadalomban pedig ott van még Allan. A fizikai babasorozatban Ken barátjaként ismerhették a gyermekek, de sosem örvendett különösebben nagy népszerűségnek. Szóval Ken Barbi után sóvárog, Allan pedig Ken után.
A film során mind Barbie, mind Ken mélyreható átalakuláson megy keresztül. Barbie megmagyarázhatatlan egzisztenciális válsággal indul, amely végül a „Való Világba” vezeti, ahol saját bőrén tapasztalja meg, hogy ez nem az a nők által vezetett idill, amiről Barbie Land meggyőzte őt. Ken hasonló leckét tanul, de másképp alkalmazza: miután rájön, hogy a patriarchális társadalmak milyen előnyösek az őket irányító férfiak számára, a saját képére formálja át Barbie Landet, mielőtt végül rájön, hogy mindig is csak „Csak Ken” akart lenni.
Tehát, túl azon, hogy a női és férfi szerepek teljes megcsúfolására épít a film, a főszereplők oldalán végig megtalálható egy homoszexuális társuk, akinek semmilyen egzisztenciális- vagy lelki válsága nincs, ő jól érzi magát úgy, ahogy van.
A X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
