Az egészségesen felnevelt gyermekben van a jövőnk II. Interjú Dr. Pécsi Ritával Minisorozatunk első részében elsősorban a genderideológia megerősödésével és rettentően erős befolyásának káros voltával foglalkoztunk. A mostani folytatásban a homoszexualitás kérdéséről, a teljes családban – aminek természetesen része az apa is és az anya is, a gyerekek mellett – felnövő gyermek lelki fejlődésének állomásairól olvashatunk sokak számára nehezen befogadható, mégis minden – a természetes élet rendje szerint gondolkodó – ember számára követendő, megalapozott szakmai állásfoglalást.
– Sokan más és más módon állnak a homoszexualitáshoz, önnek mi az álláspontja?
– Mindenhol előfordul ez a jelenség, tehát az tagadhatatlan, hogy együtt él az emberiséggel. A homoszexualitással kapcsolatban egyébként az a legvitatottabb kérdés, hogy ez genetikailag, hormonálisan, vagy agyi struktúrából eredeztethető-e, magyarul így születik-e valaki, vagy sem?
– Lehet ez egy felvett viselkedés is?
– Igen, hiszen van egy hihetetlen nagy környezeti hatása a nevelésnek is, éppen ezért, én is foglalkozom a témával. Azt tudni kell, hogy abban az életszakaszban, amikor a nevelés zajlik, a nemi identitás még úgymond puha, tehát éppen úgy nem kialakult, mint mondjuk a magasság, ráadásul az egész hormonrendszer is átalakulóban van. Hogyha ebbe a fejlődésbe erőszakosan belenyúlunk, ráadásul ezt elfordítjuk valamely más irányba is, akkor ez eltérítheti, vagy blokkolja a fejlődést. Tehát itt is nagyon sokat számít a környezeti hatás, nyilván vannak erőteljesebben és kevésbé hajlamosak, befolyásolhatók is. De genetikailag a mai napig, több ezres, nemzetközi, hosszú távú kutatásokkal bizonyítható, hogy semmilyen genetikai okát nem találták a homoszexualitás kialakulásának. Ikerkutatások is voltak hasonlóan beszédes eredményekkel. Tudjuk, hogy az egypetéjű ikreknél azonos a génállomány, tehát a genetikus örökítés szerint, hogyha az egyikük homoszexuális, akkor száz százalékban a másiknak is annak kellene lennie. De ez a mért eltérési eredmény 11-14 százalékos volt, ami tulajdonképpen, csak a környezeti hatásnak a mutatója. Volt olyan vizsgálat is a 2000-es években, ami a teljes genomot vizsgálta – ennél alaposabban nem lehet átvizsgálni a genetikai állományt – és semmilyen releváns eredményt nem hozott a genetikus homoszexuális késztetésre hordozás tekintetében.
– De ez azt jelenti ebben az esetben, hogy mondjuk egy ilyen ember vissza is nevelhető heteroszexuálissá?
– Igen, visszafordítható a nemi vonzódás, vannak erről tanúságtételek,megismerhető sorsok, életek. De mellettük vannak olyan professzorok is, akik bizonyos országokban börtönben ülnek, mert a visszafordíthatóságot hirdették, kutatták ennek a lehetőségét, sőt a gyakorlatban művelték is. Tehát visszafordítható, de biztos, hogy nem könnyen, ez nyilvánvaló, mint ahogy például egy függőség sem könnyen kezelhető. De azt látjuk, hogy igen, van lehetőség erre. Mert ez nem egy születésünkkor determinált állapot, a másfelé való fordulást nem a génjeink határozzák meg. Ehhez hozzá kell azt is tenni, hogy akik hangosan hirdetik, hogy mindenki szabadon változtathassa meg a nemét – ha nem tetszik neki az, amiben született – épp oly hangosan ellenzik azt is, hogy valaki – aki változtatott, s ezt megbánta – visszatérjen az eredeti, a természet adta neméhez. Éppen ezért azt mindenképpen elhallgatják, hogy ebben a nemváltoztató folyamatban lehetséges visszaút is. Ez pedig kőkemény kettős mércének, és a sokat emlegetett diszkriminációnak mondható – a másik irányba.
– Nézzük, hogyan alakulhatna a kezdetektől egy – mindegy, hogy melyik nemű – megszületett csecsemő egészséges lelki pszichés fejlődése?
– Ennek az egyik fontos állomása másfél-két éves korban van, amikor jelentkezik számára az éntudat, amikor felismerem, hogy én én vagyok, és nem édesanyám. Tehát mást is tudok akarni, mint ő, és ekkor jön a dackorszak, mert én azt is tudom valamire mondani, hogy nem. De az éntudattal azt is felismerem, hogy én olyan vagyok-e, mint anyám, vagy olyan, mint apám, tehát fiú vagyok-e vagy lány? Itt indul el egy látens szakasz – ezt tehát rejtettnek nevezzük – mert ilyenkor érzelmi szereptanulás történik. De itt még visszamennék a kezdetekig, mert az énemnek a magja – ez a bizonyos magidentitás, ami itt másfél-két éves korban éntudatra ébred – ez ugye megnyilatkozik egy valamilyen testben. Nincsenek ének test nélkül, nem mászkálnak ének sehol se test nélkül, mindegyik valamilyen testbe öltözik. Ez a test, ez a biológiai nemünk tulajdonképpen.
– Egészen a fogantatás pillanatánál járunk, amikor erről beszélünk?
– Igen, ekkor dől el, hogy az első sejtünk vagy férfi, vagy női lett-e. Nincs harmadik változat. Néhány ezrelék egyébről beszélhetünk csak, amit eszerint rendellenességnek is hívunk. Ez az első sejtünk sokszorozódik azután a sejtosztódás során a magzatkorban, és ebből épül föl a biológiai testünk. Így testünk összes sejtje hordozza ennek az egyetlen sejtnek a programját. Tehát látni kell, hogy valóban lehet nemátalakításokat művelni, – egyébként az így beültetett szervek nem is funkcionálnak tulajdonképpen – lehet szembemenni az egésszel, de akkor az összes sejtünkkel szembemegyünk.
– Térjünk vissza a kétéves korhoz, hogyan alakulunk tovább?
– Igen, tehát másfél-két éves korban felébred ez az éntudat, és nyilvánvalóan megszólal ennek az ösztöne is, az a kérdés, hogy olyan vagyok-e, mint apa vagy olyan vagyok-e mint anya? Már ebben a kiskorban – tehát nem a serdülőkorban – elkezdődik egy azonosulási, egy tanulási folyamat. Amint már szóltunk róla, ez alapvetően egy érzelmi folyamat, nagyon nagy mértékben minták, érzelmek, élmények nyomán zajlik. Ezért ebben az életkorban meghatározó jelentősége van a meséknek, a játékoknak, a képeknek, a filmeknek, a minden másnak, minden olyannak, ami érzelmileg hat egy kisgyermekre, hiszen érzelmi tanulásról beszélünk. Éppen ezért egy nagyon alattomos módszer volt azt a bizonyos gender mesekönyvet betolni ebbe a folyamatba, erre tényleg azt lehet mondani, hogy professzionális, övön aluli ütés volt, ugyanis nem volt ráírva, hogy milyen tartalmú. Az anya meglátta, megtetszett neki, mert szép külsejű könyvnek találta, hazavitte, és elkezdte lapozgatni a gyerekkel. S csak akkor döbbent rá, hogy a könyvben a királykisasszony, a királykisasszonyt csókolja meg a végén. Nem volt a könyvre ráírva, hogy vigyázz, ez nem egy klasszikus mese, ez valami egészen más.
– A mese ilyen befolyással bírhat egy kisgyerekre?
– Hatalmas befolyással. A mese egy érzelmi azonosulást indukáló módszer is, minden nagy nevelő használja a meséket. De ebben a mesében a szereplőkkel való azonosulással nyilvánvalóan elrejti már annak a magját is, hogy a gyerek esetleg akár szembe menjen a saját nemével. Ez – amikor még annyira alakulófélben van a gyermek, és zajlik az érzelmi tanulás folyamata – ebben a formában nagyon durva beavatkozás. Mert megint csak szembe megyünk a teste összes sejtjével. Lehet, hogy először ellenkezik a gyermek énje, de igazából egy nagyon erős hatást tesz rá, amit a mesekönyvben lát. Szokták is mondani mentegetésképpen: „Jaj, hát egy mesétől még nem lesz senki más irányultságú!” Csakhogy én nem láttam olyan gyereket, amelyik egy mesét egyszer hallgatna meg…
– Az érzelmi tanulás az identitás kialakulása szempontjából mindkét szülő jelenlétét megkívánja?
– Igen. Sajnos a csonka családokban felnövőknél gyakran látható a konfliktusos identitás kialakulása. Ez nagymértékben függ például az apa hiányától, hiszen más mintát mutat az anya, és mást az apa. Amikor nincsen követésre, – tehát érzelmi azonosulásra – alkalmas akár női, akár férfi minta, akkor sérül a fejlődési folyamat, és bizony gellert is kaphat. Merthogy ez a hosszú folyamat az, amivel a nemi identitás megszilárdul, és a nemi orientáció kialakul. Egy gyermeknek az egészséges fejlődéséhez joga van a legegészségesebb körülményre, ami a klasszikus család, amiben megvan mindkét nem szerethető és követhető jelenléte. Ez azt jelenti, nem kettő darab emberre van szükség egy gyerek fölnevelődéséhez, az egészséges személyisége kialakulásához, hanem egy férfi minőségre és egy női minőségre, egy apai és egy anyai minőségre. Amikor egyneműek nevelnek fel gyereket, ezt a kérdést valahogy onnan indítják, hogy nekik is joguk van a gyermekneveléshez. Hát ez a dolog nagyon fordítva működik, mert elsősorban a gyermeknek van joga egészséges felnövekedéshez. És tegyük hozzá, hogy durva csúsztatás az is, amikor azzal érvelnek, hogy mégis jobb egy szerető egynemű pár, mint egy iszákos, bántalmazó közeg a gyermek felneveléséhez. Ha összehasonlítást teszünk, akkor egyenlő körülményeket szabadna csak összehasonlítani – így jön ki „a matek”. Minden szinten azt tapasztaljuk, hogy a család egy olyan erős hatásrendszer az ember egészséges személyiségének a felnövekedéséhez, hogy minden erővel támogatni kellene az egészséges család lehetőségeit.
– Az előbb említette a nemi identitást és a nemi orientációt, beszélne erről a két fogalomról?
– A nemi identitás, azt jelenti, hogy a biológiai nememmel azonos vagyok-e, tehát azzal, az egy sejttel, amiből keletkeztem. De az egy másik dolog, hogy mondjuk, én kislány vagyok, felnövök, nő leszek, és vonzódom a férfiak iránt, akkor ez egy heteroszexuális orientáció. De lehetséges, kislány vagyok, nő vagyok, azonosulok a női mivoltommal és vonzódom a nők iránt. Tehát az identitás és az orientáció először is két dolog, és amíg ez az identitás megszilárdul, az alatt folyamatosan alakul ki a szilárdságához mért nemi irányultság, azaz az orientáció. Tehát ez egy igenis nagyon erősen a környezet által, a nevelés által nagyon erősen befolyásolható és befolyásolt eredményt ad, illetve adhat. Vannak olyan embertársaink, akik felnőtt korukra pont ezek miatt a behatások miatt váltak homoszexuálisokká. Én empatikus vagyok velük szemben, de ez nem jelenti azt, hogy az ő példájukat állítom előtérbe a nevelések során, hiszen minden nevelés alapja, hogy a legjobb irányt, a legfontosabb, legegészségesebb példát tűzzük ki a tanulók elé.
– Mi a véleménye a sokszor emlegetett érzékenyítésekről?
– Egy példával megvilágítom, hogy ez miért nagyon káros. Amikor írni tanultunk az iskolában, bejött a tanító néni, s elmagyarázta melyik betűt, hogyan kell kerekíteni, melyik hol egyenes, s megtanultunk írni. De közben azt nem mondta, hogy van kínai, van cirill, sőt van képírás is, s főleg ezeket nem kezdte el párhuzamosan tanítani. Azért, mert ez összezavart volna minket, s akkor egyiket sem tanultuk volna meg rendesen. Ami tehát történik érzékenyítés címén, az nem más, mint a fejlődő gyermek összezavarása, sok minden lehetőség felvillantásával. Ebben benne van az, hogy bár te fiú vagy, lehetnél akár lány is – vagy fordítva – ne fogadd el, amit kaptál a természettől, próbáld ki a másik nemet is. Életkori sajátosságból eredően figyelembe kellene venni, hogy mikor alkalmas az idegrendszer arra, hogy a finom különbségeket befogadja. Nem beszélve arról, hogy akkor is azzal kezdeném az érzékenyítést, hogy az első sejtünk férfi vagy női sejt.
– Aki két azonos neművel nő fel, az a gyerek kényszerpályán mozog?
– Nyilván nem lehet általánosítani, de azt el lehet mondani, hogy nagy valószínűséggel sérül a nemi identitás megszilárdulása. Még a csonka családnál is – például ahol fizikailag, vagy érzelmileg elérhetetlen az apa különösen a fiúgyermek számára – figyelni kell rá, hogy legyen férfi minta a közelében. Nagybácsi, nagypapa, közeli barát, még ebből a szempontból egy mostohaapa is megoldás lehet. Nagyon-nagyon fontos neki, hogy tényleg egy azonosulásra alkalmas férfi minta legyen az életterében. A személyiségfejlődés tekintetében Ranschburg Jenőnek van egy nagyon érdekes írása arról – ez most nem éppen a nemi identitás, de nagyon érdekes – hogy a leendő janicsárokat óvodás korban kiveszik a családból, és beteszik egy nagyobb környezetbe. Itt nagyon sok mindent megtanítanak nekik, stratégiát, harcmodort, harcművészetet, több éven át. Egészen huszonéves korig nevelik őket, ezalatt valóban sok mindent megtanulnak. Egyetlen egy valamit nem: az döntésképesség nem fog kifejlődni bennük. Ha azt mondják neki, hogy menj neki a falnak, nekimegy a falnak, ha azt mondják neki, hogy menj neki az anyádnak, bizony neki fog menni az anyjának. Nincs önálló döntésképessége. Ez az ún. janicsár jellem, mert náluk az a szerethető és követhető tekintélyszemély, ami az apa lett volna, az nem volt jelen, s ezt nem pótolja a mégoly magas szintű egyéb tudás. A kutatások és a több szintű tapasztalat azt mutatja, hogy az azonos nemű párok által nevelt gyerekeknek – bármennyire is figyelnének a nevelésére – nem tudják megadni azt, amit egy ellenkező nemű partner jelenléte nyújthat a fejlődő gyermek számára. Természetesen újra hangsúlyozzuk, hogy mindkét esetben harmonikus kapcsolatról beszélünk. A neveléstudomány, a családpedagógia, a lélektani törvényszerűségek mind azt támasztják alá, hogy nem csak az élet keletkezéséhez, hanem a harmonikus személyiség felnövekedéséhez is elengedhetetlenül fontos a férfi és a nő életadó szövetsége.
Tölgyesi Tibor
A X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
