Az orosz média becslései szerint a Bajkonur űrkikötő több mint fél évszázados története alatt 2500 tonnát meghaladó tömegű űrszemét kötött ki a kazah sztyeppén.
Az Altaj hegység négyezer méter fölé érő havas hegycsúcsai, fenyvesei, alpesi tavai, a csordákat terelő, méhészkedő törzsek gabonaföldjei felett húzódik a világ legnagyobb és legforgalmasabb űrkikötőjének, az orosz Bajkonurnak a repülési útvonala – derül ki Fenyvesi Zsófi Díványon megjelent írásából.
Amíg a Szovjetunió és az USA között zajlott az űrverseny, addig az onnan visszahulló szemét eltávolítására még kiemelt figyelmet fordítottak a nagyhatalmak. Napjainkban azonban a kormányok helyett a szemetet általában élelmes falusiak hordják el, akik a használhatónak ítélt részeket eladják, vagy újrahasznosítják.
Ezzel viszont az a probléma, hogy
a leesett alkatrészek gyakran még égnek, mérgező füstöt bocsátanak ki magukból, és akár tüzeket is okozhatnak.
A rakétákhoz használt üzemanyag rendkívül mérgező, és a leselejtezett üzemanyagtartályokban akár tízszázaléknyi is megmaradhat belőle. A hidrazin nevű –egyébként erősen rákkeltő – anyag ráadásul oldódik a vízben, azaz eljut az ivóvízbe, és a talajt is megszennyezheti. Részben ezt a vegyületet teszik felelőssé a rák és különböző születési rendellenességek kialakulásáért az Altaj régióban, de az orvosok szerint a hidrazin a májat és a központi idegrendszert is tönkreteszi.
A mérgezés nem kíméli a vadon élő és a haszonállatokat sem. A környezeti károkat még csak felmérni sem tudjuk, hiszen egyes roncsok évtizedek óta rozsdásodnak ott, ahol hagyták őket.
Az elhullott üzemanyagtartályok veszélye egyébként nemcsak az orosz, de a kínai űrközpontok közelében élő népcsoportokat is fenyegeti. Nem véletlen, hogy az utóbbi években egyre növekszik az érdeklődés a környezetbarát rakétahajtó anyagok iránt. Nemcsak a tárolásuk, szállításuk, felhasználásuk lenne biztonságosabb, de az élővilágot is kevesebb rákkeltő szennyezés érné.
(Élőbolygónk.hu nyomán – Fotó: AFP)
A Twitter- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!