Március 27-én van a színházi világnap, amelyen mindig megfogalmaznak egy üzenetet „urbi et orbi” a színháznak és a világnak, amelyben a színház mint intézményes kulturális forma még mindig létezik. Az idei üzenetet egy görög rendező fogalmazta meg, Theodórosz Terzopulosz, a Nemzetközi Színházi Olimpia Bizottság elnöke. Az üzenet a globalizált és virtuális világban biorobotként működő, egymástól elidegenedett embereket hívja fel az emlékezet ápolására, az erkölcsi és politikai felelősségre – önmaguk világának megmentésére.
Nekünk, magyaroknak az éppen március 27-én született Csurka István fordítja le az üzenetet. Megmaradni című, 1988-ban keletkezett darabjának már címével kiadja a parancsot: meg kell maradnunk magyarnak a Kárpát-medence karéjában Őrvidéktől Felvidéken és Délvidéken át Székelyföldig és a Hegyvidékig, ahogy Kárpátalját nevezték őseink. A Hegyvidék bércei most különös erővel visszhangozzák a „Megmaradni” parancsát, amely elsősorban a politikának szól, és úgy, ahogy Csurka kiegészítette azt, amikor a színházból fellépett a politikai pástra:
„Megmaradni, gyarapodni, visszaszerezni!”.
Ez volt az ukrán–magyar alapszerződés hazaárulással felérő aláírása miatt megalakult MIÉP jelszava, amelyik párt már a balkáni háborúk idején, 1995-ben, és parlamenti pártként 1999-ben is kijelentette: jogunk van az elcsatolt magyar lakta területek visszaigényléséhez, békés visszatéréséhez. Ez a követelés most, az orosz–ukrán háború remélhető vége felé megint igen aktuális, és lehetőség arra, hogy a politika kikövetelje az 1991-es kárpátaljai népszavazás végrehajtását, és legalább a Beregszászi járásban egy magyar autonóm terület létrehozását.
Csurka István, Jean-Marie Le Pen és David Irving 2003. október 23-án a Hősök terén (forrás: 444.hu)
És ez a hármas jelszó az üzenete a magyar színháznak is. Feladatunk a magyar kultúra erősítése, bulvár által meghódított területeinek visszaszerzése. Csurka élete utolsó napjaiban, 2012. február elején erről ír az Újszínháznak, ahová intendánsként került volna, ha a halál meg nem akadályozza. „Amikor ugyancsak a Jóisten jóvoltából, és sok előtanulmány alapján megírtam »A hatodik koporsó« című drámámat, amely az egész trianoni kérdést – legnagyobb nemzeti tragédiánkat – új megvilágításba helyezi, látnom kellett, hogy ennek számára csak akkor nyílik tér – élettér –, ha teremtek, teremtünk. (…) A kérdés csak az marad, milyen színházat teremtünk.”
Az Udvari Kamaraszínház plakátja (forrás: mkuk.hu)
Csurka felismerte, hogy a 21. századra a színház lett a kultúrának az a területe, frontszakasza, ahol áttörést lehet elérni, amely erősítheti a magyar összetartást, mert még képes hatni az emberekre, képes ellensúlyozni a globális-virtuális világ nemzeti közösséget pusztító hatását. De ehhez fel kell támasztani a magyar színházat. Ahogy utolsó levelében írja: ki kell szabadítani lomtárbörtönéből a magyar klasszikusokat. Például Németh Lászlót, akinek egyetlen darabját sem játssza egyetlen színház sem jelenleg, halálának ötvenedik évfordulóján. És Csurkát is csak egyetlen színház tűzött műsorra, tisztelet illesse érte az Udvari Kamaraszínházat. A Megmaradni-t játsszák. Mert ez a parancs.
Kiemelt fotó: PestiSrácok
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
