Lemondott csütörtökön Donald Trump kormányzatának oktatásügyi minisztere is, követve a közlekedési tárca vezetőjét. Ugyancsak beadta lemondását a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsának négy tekintélyes tagja.
Mindannyian azzal indokolták döntésüket, hogy az elnöknek szerepe volt a Capitolium elleni ostromban azzal, hogy előtte híveinek “gyújtóbeszédet” mondott.
“Az Ön beszédének kétségkívül hatása volt a helyzetre” – írta Betsy DeVos oktatásügyi miniszter Donald Trumpnak címzett levelében. Lemondása péntektől érvényes.
Elaine Chao amerikai közlekedési miniszter pár órával DeVos előtt nyújtotta be lemondását.
Lemond tisztéről a Capitolium rendőrségének főnöke
Lemond tisztéről a Capitolium rendőrségének főnöke, Steven Sund január 16-i hatállyal a kongresszus épületének szerdai ostroma, illetve annak sikertelen megakadályozása miatt – adta hírül pénteken az AP.
Az amerikai hírügynökség értesülése szerint Sund már megírta lemondólevelét. A lépésre Nancy Pelosi, az amerikai képviselőház elnöke szólította fel, de többek közt a Capitolium rendőri szakszervezetének vezetője is szorgalmazta, hogy Sund lemondjon.
Szerdán Donald Trump elnök több száz híve erőszakkal behatolt az épületbe, és csak négy órányi művelettel – a nemzeti gárda segítségével – sikerült őket eltávolítani. Az ostrom során négyen életüket vesztették.
(Forrás: MTI – Fotó: MTI/AP/Jacquelyn Martin)
A Twitter- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!