Az augusztus elején született Móric után újabb szumátrai orangutánbébi jött világra a Budapesti Állat- és Növénykertben. Az állat a látogatók bevonásával azután kaphat majd nevet, ha a neméről kétséget kizáróan megbizonyosodtak.
Az orángután október 10-én, szombaton hajnalban született a Jula nevű nősténytől. Az állatkerti szakemberek úgy látják, hogy a mostani bébi valamivel nagyobb, mint az augusztusi születésű Móric volt világra jövetelekor – írja a közlemény, amely szerint a gondozók azt gyanítják, hogy a pár napos apróság is kisfiú. Nevet várhatóan most is a közönség segítségével, internetes szavazás útján keresnek az állatnak.
A 18 éves Jula, és Móric anyja, a 19 éves Lia apai féltestvérek. Együtt érkeztek Budapestre 2013 márciusában a müncheni állatkertből. Mindketten voltak már anyukák korábban is, méghozzá 2014-ben. Az akkori ellések időpontja még közelebb volt egymáshoz: Jula november 24-én hozta világra AnnaHannát, Lia pedig mindössze 24 nappal később, december 18-án Lone-t.
Így mindkét anyukának van egy-egy nagyobbacska, 6 éves lánya is a közelmúltban született kölyke mellett. Mivel mindegyik gyereknek Chuij, a 24 éves, Hamburgból érkezett hím az apja, ezért az ugyanazon anyától született kicsik édestestvérek, az egyazon évben született gyerekek pedig apai féltestvérek.
A Fővárosi Állat- és Növénykertben az 1890-es évek óta foglalkoznak orangutánokkal, bár az 1980-as évekig nem volt mód szaporításra is alkalmas tenyészállatok tartására. A budapesti orangutánbébik sikertörténete mintegy harminc éve kezdődött, az 1991-ben született Tónival, aki nevét az Állatkert egykori főigazgató-helyettese, az intézményben 33 éven át dolgozó Fischer Antal (1934-1991) emlékére kapta. Tóni ma már a Drezdai Állatkert lakója. Tónit követően – az idén született két bébivel együtt – további kilenc orangután született eddig Budapesten.
(Forrás: MTI – Fotók: Fővárosi Állat- és Növénykert)
A Twitter- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!