Január és február fordulóján utaztunk Kispestről néhányan Székelyföld szívébe egy hosszú hétvégére. Különösebb apropója nem volt annak, hogy éppen most indultunk neki, ám így is kiváló élményekkel és új barátságokkal lettünk gazdagabbak. Két részből állt az utunk, hiszen míg pénteken a Hargitára tettünk egy kirándulást, addig szombaton disznóvágás szerepelt a programban.
Románia schengeni csatlakozásának köszönhetően valóban zökkenőmentes volt a becsekkolás Ferihegyen a Marosvásárhelyre tartó járatra csütörtök délután. A gép alig hagyta el a fővárosi betont és érte el az utazómagasságot, a pilóta máris figyelmeztetett, hogy rövidesen megkezdjük az ereszkedést. Nemhogy késés nem volt, de a tájékoztatás szerint jó negyed órával hamarabb érkezünk Erdélybe, mint azt a menetrend megkívánta volna.
Ez nem a MÁV, állapítottuk meg majdnem olyan gyorsan, mint ahogyan megkezdtük a leszállást. Marosvásárhelyen már vártak minket, de nem a sofőr, akire számítottunk. Schengen ide vagy oda, ezen sorok szerzőjét csak sikerült egy alaposabb átvilágításnak alávetni. Benne van a pakliban, számítottam is rá valahol, ahogy azt is sejtettem, hogy végül gond nélkül tovább engednek majd. Az úti célunk a Hargita szívében fekvő Kápolnásfalu volt.
A jó kétórás autóutat egy remek estebéddel toldottuk meg út közben, így a kétezer lelkes hargitai kis faluba éppen akkor érkeztünk, amikor a szállásunkkal szemben lévő műintézmény bezárt. Sebaj, vendéglátónk mindenről gondoskodott, így a szállás elfoglalása után még volt mit szorongatva tovább diskurálni közös szerelmünk, a Nagy Honvéd cseppet sem fényes és dicső helyzetén, miközben alkalmunk nyílt megállapítani, hogy az Ursus valóban jobb sör, mint a Bucegi. Mivel pedig a túra szervezője, Erdély kiváló ismerője, Dániel szerint a Kápolnásfalu melletti Szentegyháza a Magyar Királyság legmagasabban fekvő magyar városa volt, így felteszem, mindezt a legmagasabban fekvő magyar faluban tehettük meg az éjszaka közepén.
A kávé után irány a Madarasi-Hargita!
A reggeli ébredés után végre belülről is megnézhettük a szemközti kávézót. A fekete és a kiszolgálás remek volt, és a helyiek is segítőkészek voltak, mihelyst megtudták jövetelünk célját és vendéglátónk kilétét, akit most fedjen jótékony homály. Az égbolt szerencsére tiszta volt, amikor délelőtt nekiindultunk két autóval a Madarasi-Hargita csúcsának, és a télikabátra sem volt szükség a 4-5 fokos tavaszban. A hegyen azonban elkelt a hólánc, és amíg felkerült, addig házi meggy- és szilvapárlat került kisüzemi tesztelésre. Átmentek, illetve le, egészen a gyomrunkig.
A „székelyek szent hegyének” is nevezett csúcs épphogy, de átlépi az 1800 méteres magasságot – ha igaz a szóbeszéd a tektonikai mozgásokról, és Afrika gyorsabb lesz, mint az erózió, akkor egyszer talán meg is haladja majd azt. Mindenesetre csupán két keményebb kanyart kellett abszolválnunk fölfelé, hogy a síközpont épületeinél letehessük a gépjárműveinket a ragyogó pénteki napsütésben.
A „székelyek szent hegyén”
A parkolótól gyalogosan folytathattuk utunkat egy hangulatos ösvényen, mely a hegy fenyvesei között vezetett fel hol lankásabb, hol meredekebb szakaszokon – néhol pedig térdig süppedve a hóban. Bevallom, évek óta nem megyek túrázni vagy kirándulni a tacskóm nélkül, és néha most is bennem volt az érzés, hogy a szemem sarkából figyeljem, vajon merre kószálhat? Egyszer talán ide is elhozom majd. Nem először járok itt, jó évtizede már megmásztam ezt az utat, az elém táruló látkép azonban nemcsak a hólepel miatt volt ismét szemet kápráztató.
A kopjafák között kimagasló Turul már messziről is jól látszódik, felérve pedig egészen gyönyörű látvány tárult elénk. Nemcsak a hegytetőt érdemes figyelni, hanem a minket körülvevő tájat is, hiszen gyakorlatilag az Erdélyi-medence jelentős része belátható innen. Sokan jöttek fel vagy indultak éppen lefelé, és bizony szinte csak magyar szót lehetett hallani, magyarul köszönt egymásra mindenki. Ez az egyik oka, amiért most bele sem megyek hosszas történelmi kitekintésekbe, hiszen erről a helyről mindenféle bizonygatás nélkül, a friss levegőt magunkba szívva is érezni, hogy magyar. Nem az Európai Unió és az átjárható határok, hanem a hely piros-fehér-zöld szellemisége miatt.
A kopjafák és különböző kis kőrakások, emlékművek között mindenféle felirat megtalálható volt. Csonkaországi középiskolák, egykori barátok nevei vésődtek bele az örökkévalóságba az égbeszökő kereszteken, kopjafákon. A Debrecen szurkolóinak vezére, Komáromi Gábor és Cseresznye György, a Titkolt Ellenállás frontembere. Két jó barát, két régi harcostárs. Egykori bajtársaink emlékművei egymás mellett vannak a szent hegyen, ahogyan egykor álltak egymás mellett, amikor szükség volt rá.
Fájdalmasan korán veszítettük el őket, és még mindig tátongó az űr, amit maguk után hagytak. Gyuri emlékművét a Légió Hungária erdélyi bajtársai állították helyre az ősszel, míg Komcsi kopjafáját sokunk jó barátja és bajtársa, Kis Csabi hozatta rendbe néhány héttel később. Az utazótársaságban csak Kispest szurkolók voltunk, így hatványozottan igaz volt, hogy „Honvéd áll a Hargitán”, legalább egy kép erejéig. Néhány fotót még készítettünk ott fent, majd lassú, csúszós ereszkedést indítottunk meg a jeges havon, ugyanis időre kellett visszaérnünk Kápolnásra.
Önkéntes „flekkenezés”
A helyi önkéntes tűzoltók már vártak minket a másnapi disznótor felvezetőjeként szervezett kis „flekkenezésre”. Mint megtudtam, tavaly összesen hét alkalommal kellett bevetésre vonulnia az egyébként láthatóan összetartó társaságnak. A kápolnási kávézót persze délután sem hagyhattuk ki, az előző napi összevetést a helyi sörökkel kapcsolatban a Hargitával egészítettük ki. Közben megnézhettük a másnapi malacunkat, az állat a mérlegelésen 60 kilót mutatott.
A nap pedig még messze nem ért véget, hiszen egy helyi panzióban élvezhettük a naplementét egy dézsában ülve, a tulajdonos kiváló szilvapálinkáját kortyolgatva. Hasonló vendéglátásban a szállásra tartva az egyik portán is részünk volt, ismét megtapasztalva a híres és valóban létező székely vendégszeretetet. Az este hátralévő része ha nem is a feledés, de a helyi kávézó homályába merült azzal együtt, hogy a másnapi korán kelés meghatározta a korai ágyba kerülést is. Ahonnan is a szombati nap a következő résszel folytatódik majd.
Fényképek: Lipták Tamás / Magyar Jelen
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!