13.4 C
Budapest
2020. szeptember 18., péntek
Magyar Jelen
Kárpát-haza

József Attila szobrot avattak a költő nevét viselő iskolánál Csíkszeredán

Felavatták Csíkszereda első ülő- és gyermekszobrát a József Attila Általános Iskolánál, amelynek névadója a tanintézmény előtti lépcsőn ülve várja majd a diákokat a rendhagyó tanévben. 

A Berze Imre székelyudvarhelyi szobrászművész által készített műalkotás az iskola lépcsőjén ülve mutatja a kisiskolás József Attilát. A szoborral annak kívántak emléket állítani, hogy 115 éve született a költő, 95 éve írta az iskola himnuszának számító Kertész leszek című versét, és 30 éve alapították a Csíkszereda belvárosában működő József Attila Általános Iskolát. A szoborállítást a magyar kormány nemzetpolitikai államtitkársága és Csíkszereda önkormányzata támogatták.

A szoboravatón Ráduly Róbert, Csíkszereda polgármestere többek között arról beszélt, hogy a koronavírus-járvány megjelenése óta elárvulófélben van az oktatás.

“Hiába újítunk, szerelünk fel iskolákat, ha nincs bennük élet. Ha a gyerekeink otthon ülnek, akkor ez nem több, mint egy nagy kongó, üres épület, amiből a legfontosabb hiányzik: a közösség maga” – mutatott rá Ráduly.

Tóth László, Magyarország csíkszeredai főkonzulja üdítő színfoltnak tartotta beszédében a szoboravatást, hiszen – mint kitért rá – a járványhelyzet és a belőle fakadó bizonytalanság beárnyékolja a tanévnyitót.

Csíkszeredát a lakosság arányához viszonyított új fertőzések száma alapján a sárga zónába sorolta a kormány. Ezért a József Attila Általános Iskolában is vegyes rendszerben kezdődött az oktatás. Az elemi iskolások és a ciklust záró nyolcadik osztályosok vannak jelen az órákon. Az 5-7. osztályosok hetente két nap mennek be délután az iskolába, az órák többségét az interneten követik.

(Forrás: MTI, szekelyhon.ro – Fotók: szekelyhon.ro/Veres Nándor)

 

 

Kapcsolódó híreink

Trianon-törvény: újra megszavazta a román parlament

Kemény János

Az ügyészség szerint nem bűncselekmény, a sértő felirat a kolozsvári Mátyás-szoborcsoport előtt

Varga Lilla

Magyar nyelvű helységnévtáblát rongáltak meg Délvidéken

Varga Lilla

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben