4.1 C
Budapest
2022. november 27., vasárnap
Magyar Jelen
Környezetvédelem

Megmenekülhet a kihalástól az egyetlen őshonos magyar kecskefajta

Korábban komoly veszély fenyegette az egyetlen őshonos hazai kecskefajtát, a magyar parlagi kecskét, ám napjainkban egyre több gazdaságban jelennek meg ismét, így megmenekülhet a kihalástól. 

Szaporcán a Duna–Dráva Nemzeti Park bemutatóhelyén, az Ős-Dráva Látogatóközpontban a hagyományos gazdálkodást és az őshonos háziállatokat szemléltető majorban is megcsodálhatjuk a változatos megjelenésű parlagi kecskéket – írja a magyarmezogazdasag.hu.

A korábban csak tincses kecskének nevezett fajta igen nagy múltra tekint vissza. Szakértők szerint

a honfoglaló magyarok által hozott kecskék és a Kárpát-medencében már akkor itt élő kecskék kereszteződéséből alakulhatott ki.

Jellemzője a 10 cm-es vagy azt meghaladó szőrhosszúsága, amely a testet tincsesen, a bordaívtől hátra eső testrészt gatyás jellegűen borítja. A hosszú szőrzet előnyös a rovarokkal szembeni védekezésben, és a fizikai sérülésektől is védi az állatokat.

A régi időkben a paraszti gazdaságok körében igen kedvelt fajtának számított, mivel szinte bármilyen “zöldet” elfogyasztott. Később, elsősorban a nagyüzemi állattartás elterjedése után, közepes tejhozama miatt háttérbe szorították a jobban tejelő fajták.

Gyakorta emlegetett mondás volt, hogy a kecskét Isten az ember bosszantására teremtette, mivel a kecskék rendkívül kíváncsi természetűek, mindent megrágnak, a fák kérgétől a zöldségek leveléig.

Reneszánszát éli a kecsketartás

A kecsketartás napjainkban egyre divatosabb a vidékre költözők körében is: gyakran nem is a haszna miatt, hanem hagyományápolásból és a szépségük miatt tartják a parlagi kecskéket.

Fotó: BNE

További híreink

Rossi: “Ha mi úgy tudnánk teljesíteni a pályán, mint a szurkolók lelátón, akkor nem kapunk ki”

Irányi Dániel

A magyar válogatott nem térdel le az Európa-bajnokságon

Irányi Dániel

Huszonhat ausztrál lepkefajt fenyeget a kihalás veszélye

Varga Lilla

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben