Mint arról korábban beszámoltunk, román szalagokkal kötötték át magyar katonák sírjait Erdélyben. Ennek következményeként fogalmazta meg kérését Vékony Csongor a Honvédelmi Minisztériumhoz.
“Mindig öröm azt látni, ha egy állam felelősen gondozza a területén található katonasírokat, azonban minden jó szándék ellenére a Mi Hazánk Mozgalom Emlékezetpolitikai Kabinetje súlyos hibának tartja, hogy az Erdélyben tartott Hősök Napja alkalmából román trikoloros szalaggal díszítették fel a kolozsvári Házsongrádi temetőben a magyar és a német katonák sírjait is” – jelenti ki az Emlékezetpolitikai Kabinet elnöke.
A nemzeti párt úgy gondolja, hogy ez a figyelmetlenség sérti az ott nyugvó magyarok emlékét, akiknek többsége a Magyar Királyságért, a magyar szabadságért, vélhetően a románokkal szemben folytatott harcokban vesztette életét.
“A magyar sírokat magyar, a német sírokat német, a román sírokat pedig román szalag díszítse! A Mi Hazánk arra kéri a Honvédelmi Minisztériumot, érje el Romániánál a szalagok megfelelő színűre cserélését”
– fogalmazza meg a Mi Hazánk kérését Vékony Csongor.
A Twitter- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!A román sovinizmus határtalan, ezúttal Kolozsváron gyaláztak magyar sírokat