1956. október 23-a manapság sokaknak csak egy munkaszüneti nap, a legtöbb politikusnak pedig egy újabb alkalom, amit aktuálpolitikai csatározásokra használhat fel. Vannak azonban még olyan nemzeti érzelmű emberek, akiknek ez a nap és az akkori események jóval többek egy piros betűs szünnapnál. Ilyen a Romantikus Erőszak frontembere, Sziva Balázs is, akivel ’56 eredeti jelentéséről, múltról, aktuálpolitikáról, a zenekar jövőjéről, valamint az október 22-i budapesti nagykoncertről beszélgettünk.
M.J.: Mennyiben más a felkészülés egy ilyen jeles nap előtti koncertre (legyen szó akár október 23-ról, akár március 15-ről), mint egy sima bulira?
Az október 23-ai dátum hosszú ideje kötődik a zenekarhoz. Még valamikor a kétezres évek elején kezdtük el ezeket a fővárosi ünnepi koncerteket. Az 1956-os az a szabadságharcunk, ami még időben elég közel van az én korosztályomhoz. A szüleink, nagyszüleink mind átélték. Az apám például 5 éves volt.
A kertjükben egy fára felmászva nézte a bevonuló szovjet tankokat és majdnem megölte egy eltévedt golyó.
Emellett sok olyan szabadságharcossal tudtunk személyesen találkozni, beszélgetni az évek során, akik részt vettek az akkori eseményekben. A legendás Pongrátz testvérek közül például hármat is személyesen ismerhetek/ismerhettem – Gergely, Ödön és András személyében, vagy említhetném Porubszky Istvánt, azaz Potyka bácsit is. Ezért mondom azt, hogy a magyar történelem eme dicső pillanata az, ami talán a legközelebb áll a szívünkhöz.
M.J.: Mit jelent számodra 1956?
Azt, hogy magyar szabadságvágyat hosszú távon nem lehet elnyomni. Az ország nagy része tizenkét napon át lényegében egyet akart. Függetlenül attól, hogy a fegyveres harcokban csak néhány ezer ember vett részt, sokan igyekeztek részt vállalni az eseményekben. Vidékről az élelmiszerek feljuttatásával, hogy csak egy példát mondjak. Nyilván a kommunista rendszer kiszolgálói nem így látták, de a nemzet többsége igen.
M.J.: Szerinted 2006 őszét össze lehet kapcsolni ’56-al, vagy ez túl erős hasonlat?
Egyáltalán nem. Több hasonló vonás van, de persze lényeges különbségek is! Fegyveres összecsapások ugyan nem voltak tizenhat éve, „csak” a kézivezérelt rendőrség lőtt az emberekre az ötvenedik évfordulón, és annyiban is más volt a helyzet, hogy 1956-ban volt egy látható megszálló hatalom a Vörös Hadsereg és a Szovjetunó személyében. Egyértelműbb volt az ellenségkép. Bár a szovjet kiskatonák sok esetben azt sem tudták, hogy melyik országban vannak.
Akadt olyan is egyébként, aki átállt a Corvin köziek oldalára és hősi halált halt a magyar ügyért.
2006-ban szintén létezett egy általános elégedetlenség. Az emberek nem csak a Gyurcsány-kormány gyalázatos tevékenységét elégelték meg, hanem azt hiszem, azt az egész politikai működést, ami 1990 óta folyt az országban. Vagyis azt, hogy folyamatosan hülyének nézték őket a politikai elit tagjai.
M.J.: Tehát, akkor végülis mondhatjuk azt, hogy a legnagyobb különbség a kettő között, hogy 1956-ban még tisztábban látszódott, ki az ellenség?
Tudtuk azt 2006-ban is. Inkább arról van szó, hogy az ötvenes években mások voltak az elnyomás módszerei. A Rákosi-érában majd mindenkinek volt a családjában, vagy az ismeretségi körében, vagy ha más nem, a szomszédjában olyan, akit elhurcolt az ÁVÓ, börtönbe vetették, internálták. 2006-ban, amikor többségében, egy a Kádár-korszakban született generáció volt az utcákon, ez másképpen működött. Ezek a fiatalok korban már jóval messzebb voltak egy háborútól, mint az ötvenhatosok. Csak egy példa, hogy mire gondolok: ’56-ban a fiatalok nagy része értett a fegyverekhez, nem okozott nekik problémát egy puskát elsütni.
M.J.: Az október 22-ei Barba Negrában rendezendő koncertetekre visszatérve: a Romantikus Erőszak előtt két különleges vendégzenekar játszik: az Oi-kor, valamint az ETA. Megkérdezhetem, hogy az ETA hogy jött a képbe?
Ez nem újkeletű dolog. 2017-ben már turnéztunk velük. Minden évben. Próbáljuk egy tematika mentén különlegessé tenni ezeket a koncerteket. Pár éve például elhívtunk egy rockabilly zenekart, amelyik kifejezetten Elvis Presley-nótákat játszik, többek között azt a dalt is, amit a magyarok megsegítésére adott elő 1957 januárjában Amerikában [Elvis] egy tévéműsorban. Ez a magyar zenekar feldolgozta azt a nótát, csináltak is egy videóklipet – őket például ezért hívtam el. Tehát korábban is játszottunk már olyan együttesekkel, akik más stílusban zenélnek, viszont valamilyen módon kötődnek 1956-hoz.
Az ETA egy, az 1980-as évek legelején működő antikommunista ős-punk zenekar volt. Lemezük nyilván nem jelenhetett meg a kommunista korszakban. Néhány szövegüket amúgy a későbbi fideszes államtitkár, Szócska Miklós írta fiatalon.
Az akkori idők underground zenekarait egyébként összekötötte ez az antikommunista rendszerkritika.
2010-től újra koncerteznek, átalakulások után már csak az alapító tagok egyikének, Sáthy Robinak a részvételével. Robi, az együttes jelenlegi énekes-basszusgitárosa viszi tovább a bandát. Évek óta több nemzeti érzelmű megnyilvánulást tett különböző interjúkban. Ennek pedig a zenekara itta meg a levét. Az a lázadó attitűd, ami még a ’80-as években jellemezte a punk közösséget, ma már csak nyomokban található, sőt, kifejezetten balos, vagy egyenesen kommunista irányt vett. Ő ennek ellenére vitte tovább a bandát, és ez nekem szimpatikus volt.
Ennek a mostani, október 22-ei koncertnek részemről az volt a rendezőelve, hogy olyan zenekarokkal lépjünk fel, akik már a ’80-as években is lázadtak a kommunista rendszer ellen, ami azért még a kádári gulyáskommunizmusban sem volt veszélytelen dolog.
Azokban az években még keményen működött a megfigyelés, ami a legendás óbudai Oi-korra és az ETA-ra is igaz volt. Tehát azért hívtam meg őket, mert számomra ők hitelesen képviselték a nyílt kommunista rendszerellenességet, ami – akárhogy is igyekeznek ferdíteni egyes történészek – meglátásom szerint többségében ’56-ot is jellemezte.
1956 egyértelműen egy antikommunista felkelés, majd szabadságharc volt.
M.J.: Ezzel kapcsolatban egyébként elég csak megnézni, hogy az akkori szabadságharcosok a rendszerváltás után milyen nyilatkozatokat tettek. Ezek alapján számomra is elég egyértelmű az antikommunizmusuk.
Persze, de már 1989-től próbálták ezt az SZDSZ-hez köthető értelmiségiek a társadalom tudatában átformálni. Mintha valójában csak az állampárt reformkommunistái léteztek volna és huligánoknak, csőcseléknek bélyegezték a felkelőket. Pont úgy, mint a média és a politikusok a 2006-os tüntetőket.
M.J.: Nem lehet, hogy arról van szó, hogy a felkelők antikommunisták voltak, azonban a felkelésre az ilyen Nagy Imre-féle reformkommunisták igyekeztek rátelepedni?
Azt hiszem, Nagy Imréék inkább elébe akartak menni az eseményeknek, abban bízva, ha az élére állnak a dolognak, irányítani tudják a történéseket.
M.J.: Még visszatérve kicsit az ETA-hoz, szerinted mi lehet annak az oka, hogy a régi antikommunista punkegyütteseket, mint az Auróra, a Kretens, vagy akár az ETA, az új punkok kiközösítik és nácizzák?
Én még azt sem mondanám, hogy az az egész szubkultúra ilyen volna. Inkább
van egy olyan szűk réteg Magyarországon, akik elfogadást hirdetnek, egészen addig, amíg ugyanazt mondod, amit ők. De ha nem, hadjáratot indítanak ellened.
Ehhez nem is kell zenésznek lenni, lehetsz bárki, ha kiszemelnek maguknak, akkor minden eszközzel igyekeznek ellehetetleníteni. De a punk zenei stílusra se igaz, hogy teljesen elment volna balra. Van egy részük, ami nyilvánvalóan balos lett, de van egy másik is, ami meg nem szól semmiről. Tehát popzene.
M.J.: Ugye azt is látni kell, hogy nemzeti ünnepeink elég rendesen át vannak politizálva. Ennek ellenére idén egyedül a Mi Hazánk tart központi megemlékezést 1956 kapcsán, még a magát „rendszerváltó antikommunistának” deklaráló Fidesz sem. Ez utóbbiról mit gondolsz? Szerinted ennek mi lehet az oka?
Azt látom, hogy évek óta az a tendencia, hogy az ünnepségeken nagyon kevés az olyan nemzeti elköteleződésű politikus, aki ténylegesen megemlékezik az adott eseményről. A legtöbb esetben inkább kampányolás folyik a főhajtás helyett. Ami nyilván egy bizonyos mértékig érthető a pártok szempontjából, de ha már egyetlen szó sem esik az adott eseményről, az szerintem káros. Az, hogy most jelenleg a Fidesz, aki tulajdonképpen 1956-ból eredezteti az egész rendszerváltó szerepét, miért vonul vissza ebből a dologból? Sejtéseim vannak és gondolom ennek megvan a maga aktuálpolitikai oka is.
M.J.: Jó is, hogy említetted, hogy a politikusok sokszor inkább aktuálpolitikai céljaikra használják fel a nemzeti ünnepeinket. Ezzel kapcsolatban mit gondolsz arról, hogy Apró Antal unokája, Dobrev Klára utcára hívja az embereket október 23-án?
Beszéltünk már 2006-ról. Feloldhatatlan igazságtalanság, hogy hogyan lehet az, hogy miközben Budaházy György még mindig börtönben ülve várja sorsa jobbra fordulását, addig a Gyurcsány házaspár éli világát és utcára szólítja az embereket. Vérlázító.
M.J.: Ha már Gyurcsány-korszak, térjünk is vissza a zenére! Én személy szerint úgy látom, hogy a nemzeti radikális zenekarok a fénykorukat a kétezres években élték, főleg a Gyurcsány-éra alatt, és az elmúlt évtizedben mintha nem találnák a helyüket. Neked erről belülről mi a véleményed?
Mi most sem játszunk kisebb helyeken, mint eddig.
Ha választóvonalat kéne húznom, akkor én inkább a koronavírus-őrület, illetve annak kezelése kapcsán tapasztalható káoszt említeném. Meglátásom szerint ez volt az, ami a zenei, de a teljes kulturális életet is visszavetette.
Főleg vidéken klubok szűntek meg, mert nem tudták átvészelni ezt az időszakot. Akinek valahogy sikerült, azt most a megnövekedett energiaárak teszik tönkre. A vidéki városokban amúgy megfogyatkozott a közönség száma. Sok régióból egyszerűen elszivárogtak a fiatalok. Vagy a fővárosban, vagy már külföldön dolgoznak.
M.J.: Sok zenésztől azt hallottam, az infláció és a dráguló energiaárak tovább szűkíthetik a közönséget.
Ezeket a folyamatokat mindenki a saját bőrén érzi. Elég, ha lemegyünk a boltba bevásárolni.
M.J.: Ilyen kilátásokkal milyen tervei lehetnek egy zenekarnak? Te például hogyan tervezel? Lesznek lemezek, turnék, vagy inkább ti is csak túl szeretnétek élni?
A mi részünkről nincs semmiféle nyomás, hiszen mi sohasem ebből éltünk. Nincs olyan, hogy csak azért kell hajtani, vagy kompromisszumokat kötni, mert máskülönben nem tudjuk eltartani a családjainkat. Régebben, főleg a Demszky-érában ugye az is probléma volt, hogy Budapesten politikai okokból alig tudtunk nagyobb helyeken fellépni. Szerencsére előbb a Wigwam, az utóbbi évtizedben pedig a Barba Negra helyet adott nekünk. Nagyon színvonalas hely, és sikerült is jó viszonyt kialakítanunk velük. Vidéken néhány nyári fesztiválfellépést vállalunk, ami általában nagy tömegeket vonz.
A X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
