Valódi diplomáciai siker a kárpátaljai területi autonómiáról szóló Toroczkai-memorandum átadása Dmitrij Medvegyevnek

Magyarország 21. századi diplomáciatörténetének egyik legjelentősebb eseményére került sor november 15-én Szocsiban, ahol Toroczkai László találkozott Dmitrij Medvegyevvel, Oroszország Biztonsági Tanácsának elnökhelyettesével, Oroszország volt miniszterelnökével, Vlagyimir Putyin államelnök lehetséges utódjával, és átadta neki azt a memorandumot, amely felhívja az orosz állam figyelmét Kárpátalja helyzetének rendezésre váró státuszára az ukrán–orosz háború lezárásának folyamatában.

Egy nagyhatalom egyik legfőbb vezetője megértéssel fogad, sőt hivatalosan átvesz egy memorandumot egy kis létszámú, ellenzéki státuszú parlamenti párt elnökétől, a magyarság képviselőjétől, amely egy területi kérdés rendezésére irányul. 

Ez a maga nemében nagyobb sikere a magyar diplomáciának, mint az, ha Trump és Putyin a jövőben esetleg Budapesten írja alá a békekötést.

Az csak szép gesztus, formalitás, ez egy százötéves igazságtalanság helyreállításáért tett, gyakorlati előrelépés.

Ilyenre nem volt példa a bécsi döntések óta

Ez a diplomáciai lépés követi azt az európai léptékű külpolitikai irányt, amely gróf Bánffy Miklós 1921-es külügyminiszterségének irányelve volt a magyar diplomáciában: „A nagyhatalmaknál, középhatalmaknál a külügyi szolgálat, ha ilyen kérdés lehetővé válik, bármikor követelni tudja a határok revízióját. Erre semmi propaganda és előzetes állásfoglalás nem szükséges. Ha úgy alakul a külföldi helyzet, ha alkalom van arra, semmi akadálya sincs, hogy akár váratlanul előálljunk területi vagy határigazítási követeléssel.”

Ezt a diplomáciai lépést tette most meg Toroczkai László Szijjártó Péter külügyminiszter helyett (aki a kárpátaljai kisebbségek ügyének előmozdítása helyett talán épp portyázott valahol a Covid 2.0-ás hadviselésre beszerzendő mRNS-oltások és lélegeztetőgépek ügyében).

Ezért felszólítjuk Orbán Viktort, hogy amennyiben a közeljövőben találkozik Putyinnal, ne kövesse el még egyszer Antall József és Jeszenszky Géza hazaárulását azzal, hogy visszautasítja a lehetőséget egy történelmi igazságtalanság legalább jelképes erejű helyreigazítására! 

Ha az orosz államelnök nem hozza szóba, akkor vesse fel ő a Toroczkai-memorandumban foglalt, 1991-es autonómia népszavazás rendezését, hisz igazoltan van rá nyitottság orosz oldalról. Korábban Putyin is megemlítette, és most Medvegyev is hivatalosan átvette az erre vonatkozó magyar felvetést.

Megnyílik a lehetőség az 1991-es kárpátaljai népszavazás végrehajtására

Az a lehetőség, amelyet a Medvegyev–Toroczkai-találkozó most tálcán kínált fel a magyar diplomáciának, az 1991. december elsején megtartott ukrajnai népszavazás végrehajtására nyitna utat. Akkor Kárpátalja autonómiájára szavaztak a választók, és ezen belül a beregszászi járás magyar vezetésű autonómiájáról határoztak. Most ismét egy Deák Ferenc-i pillanat részesei vagyunk: „Amit erő és hatalom elvesz, azt idő és kedvező szerencse ismét visszahozhatják”. Itt az idő! A sors teret nyitott a szerencsének.

Ekkora sikert nyolcvan éve, a második bécsi döntés óta nem tud felmutatni a magyar diplomácia. 

Mert nem az az igazi siker, ha a permanens brüsszeli békeharcban bevihetünk egy-két találatot, hanem az, ha a jóvátételre éhező magyar népléleknek tudunk nyújtani egy falat táplálékot. Egy akár jelképes súlyú rendezés is többet adna a magyarságnak, mint a GDP megduplázása, tucatnyi újabb multi megtámogatása súlyos milliárdokkal, no meg tíz kipróbálatlan technológiájú mini atomreaktor idetelepítése a multik áramigényének kiszolgálására. Veszélyes emberkísérletből amúgy is éppen elég volt a 2021–22-es mRNS vakcinázás.

Magyar vonatkozásban is legyenek tiszták a képletek

A területi problémák rendezésének kérdését utoljára 1999. április 29-én, a délszláv háború idején Csurka István vetette fel a magyar Parlamentben: „Hogyha most újra felosztják az egész Balkánt, mint ahogy már megtették az előző boszniai háború után, akkor nekünk be kell jelentenünk az igényeinket arra a vékony magyarlakta sávjára a Vajdaságnak, amelyiket értelmetlen lenne a háború után minden további nélkül otthagyni a szerb gyilkoló hajlandóságnak. Hiszen ezért folyik a háború: a tiszta képletekért. Akkor magyar vonatkozásban is legyenek tiszták a képletek! (...) Miért nem lehet tehát a magyarok elemi igényeit felvetni, és ha kell, egy részüket, akik erre szavaznak egy tisztességes népszavazáson, egy békés rendezés alkalmával az anyaországhoz csatolni?” 

Hogyha most újra felosztják Ukrajnát, hogy tiszták legyenek a képletek, a Toroczkai László által bejelentett igényt kutyakötelessége képviselnie a mindenkori magyar kormánynak. A népszavazás már megvolt.

Deák Ferenc intelme így folytatódik: „De miről a nemzet, félve a szenvedésektől, önmaga lemondott, annak visszaszerzése mindig nehéz, s mindig kétséges.” Ami a 20–21. századi magyar történelmet illeti: sohasem a nemzet mondott le az elszakított magyar részek helyzetének rendezéséről, hanem mindig megalkuvó vezetői voltak azok. Például

1991-ben Antall József miniszterelnök és Jeszenszky Géza külügyminiszter, akik az ukrán–magyar alapszerződés aláírásával elárulták a magyarságot, 

és kijelentették, hogy nincs területi igényünk Ukrajnával szemben. Abban a történelmi helyzetben, amikor lett volna alkalmunk igazságos rendezésre. Mert erre el nem múló igénye van minden többségi és kisebbségi magyarnak, sőt ruszinnak is Kárpátalján.

Nem lehet elpusztítani a magyar igazság igényét

A magyar néplélekben, még legszerencsétlenebb, tescós-temus páriaként élő hordozójában is ott szunnyad a történelmi tudattalan. Az pedig azonnal feleszmél, és nagy lélegzetet vesz, ha a magyarsággal valami helyes dolog történik. El lehet ugyan fojtani, akár százötven évekre is, de 

elpusztítani nem lehet az igényt a magyar igazságra, a magyar gyarapodásra. 

És ha megkapja, ha az ezeréves Szent Korona birodalmának akárcsak egyetlen kicsi drágakövét újra kifényesítik, akkor mind a tizenegy-tizenkétmillió magyar lelkében felemelkedik az a korona, és elindul a Duna jegére királyt kiáltani. És ez nem irodalmi nagyot mondás, hanem lélektani törvényszerűség. A magyar archetípus így viselkedik a történelmi tudattalanban.

Gratulálunk Toroczkai Lászlónak és a Mi Hazánk Mozgalomnak a kárpátaljai rendezés érdekében sikeresen végrehajtott diplomáciai akció miatt, és még egyszer figyelmeztetünk: most a kormányon a sor. Hajrá, Magyarország, hajrá, Orbán Viktor! Itt az idő, most vagy soha!