Előfordul, hogy nem működik az integráció.
Cinzia Dal Pino első kézből szembesült az illegális bevándorlás sötét oldalával. Szeptember 10-én az olaszországi Toszkánában található Viareggio városában egy észak-afrikai származású migráns feltépte a 65 éves hölgy kocsija ajtaját, egy késsel megfenyegette, elvette a táskáját, majd sietve elhagyta a helyszínt.
Öröme azonban nem tartott sokáig, mivel Dal Pino a nyomába eredt Mercedes terepjárójával, elsodorta, majd még négyszer nekiment, hogy biztosan hatástalanítsa a veszélyes bűnözőt. A nő ezt követően kiszállt kocsijából, felvette a táskáját, majd elhajtott a helyszínről. A helyi médiában terjedni kezdett egy térfigyelő kamera felvétele, amin látható az ütközés, és az ezt követő eseménysor. A Rai olasz televíziócsatorna műsorrészletében megtekinthetőek a felvételek.
Az erőszakos bevándorló kórházba szállítása után belehalt sérüléseibe.
Migránsok tüntettek Monfalconéban, egyenlő jogot akarnak a vallásgyakorlásban
Emberöléssel vádolják a nőt
Dal Pino az eset után azzal védekezett, hogy támadója azzal fenyegette, meg fogja gyilkolni egy késsel, számolt be róla a Mirror. Hozzátette, hogy nem akarta megölni a bevándorlót, csupán a táskáját akarta visszaszerezni, mivel abban voltak az iratai, a lakáskulcsa és a mobiltelefonja is. Telefon nélkül a rendőrséget sem tudta értesíteni, ezért vette saját kezébe sorsát, és fordult ehhez a drasztikus megoldáshoz.
A rendőrség később azt közölte, hogy a támadónál nem volt kés, a 65 éves asszonyt pedig emberölés vádjával letartóztatták, jelenleg pedig házi őrizetben tartják. Del Pino ügyvédje, Enrico Marzaduri úgy nyilatkozott, hogy a boncolási jegyzőkönyv szerint az elkövető testén nincsenek keréknyomok, és minden bizonnyal az első ütközés volt az, ami később végzetesnek bizonyult.
Hozzátette, ügyfele csak meg akarta állítani a férfit, és a lábát célozta meg.
Kiemelt képünkön: CCTV felvétel az ütközés pillanatáról
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!