A „Világ proletárjai, egyesüljetek!” nem csupán szlogen, hanem a bolsevik vezetés valódi célja volt. Azzal, hogy Szovjet-Oroszország 1918. március 3-án aláírta a breszt-litovszki békét, meg akarta várni, amíg a Német Császárság nyugaton kimerül, hogy azután kommunista forradalmat robbantson ki, aminek hatására internacionalista segítségnyújtás címén a Vörös Hadsereget Németországba küldte volna, hogy ott bolsevik típusú rendszert hozzon létre. A bolsevikok ugyanis azon a véleményen voltak, hogy a kommunista világforradalom győzelméhez Berlin, Párizs és London meghódítása szükséges. Ennek megvalósításához Szovjet-Oroszország 1920-ban kezdett hozzá. Csarnai Márk történész írása.
A bolsevikok által alkalmazott terror és a kollektivizálás megteremtette egy nemzeti ellenforradalom igényét Oroszországban. Gyenyikin, Vrangel báró és Kolcsak fehérgárdistái felvették a harcot a vörösök ellen. A fehérek azonban az ellátási nehézségek miatt a heroikus küzdelmek ellenére sem tudtak felülkerekedni a vörösterroron, s az európai hadszíntéren 1920-ban kénytelenek voltak letenni a fegyvert. A sikerektől megrészegült Lenin és cinkostársai ekkor elérkezettnek látták az időt a kommunista világforradalom fegyveres exportjára. A nyugat bolsevizálásához Lengyelországon át vezetett az út, a lengyelek azonban1920 augusztusában döntő győzelmet arattak Varsó mellett. A bolsevik csapatok rengeteg embert és hadifoglyot veszítve fejvesztve menekültek, s az ősz folyamán további vereségeket szenvedtek. A szovjet vezetés kénytelen volt fegyverszünetet kérni, s végül 1921. március 18-án aláírta a számára megalázó rigai békét. Európát a lengyelek hősies ellenállása mentette meg a bolsevizmustól. Ezt azonban a szovjet-orosz vezetés nem bocsátotta meg, s a Szovjetunió később sem adta fel agresszív hódítási törekvéseit.
Ekkorra már a Szovjetunió egészét behálózta a GULAG elnevezésű táborrendszer, ahol milliók lelték halálukat, miközben az ukrán parasztságot szándékosan kiéheztették. A 7 milliós népirtásért azonban a szovjet vezetésnek sosem volt „nürnbergi pere”.
Sztálin 1939-ben előbb Kelet-Lengyelországot támadta meg – bosszúból az 1920-as szovjet vereségért, mely nem vonta maga után a brit és francia hadüzenetet, mint a kiprovokált német támadás -, majd Finnország ellen viselt háborút. 1940-ben megszállta Lettországot, Litvániát és Észtországot, majd Besszarábiát és Észak-Bukovinát. A Szovjetuniónak azonban még ez sem volt elég.
Franciaország kapitulációjával Németország nem akart tovább háborúzni a britekkel, s az európai helyzet konszolidációja érdekében kész volt békét kötni Londonnal. A brit politikai körök azonban – miután a németetek ellen kirobbantandó háború miatt odadobták az általuk feltüzelt Lengyelországot azzal a céllal, hogy aztán 1939. szeptember 3-án hadat üzenhessenek Németországnak, majd kiprovokálták, hogy a német csapatok 1940-ben bevonuljanak Dániába, Novégiába, Belgiumba és Franciarország, végül 1941-ben Görögországba és Jugoszláviába – hallani sem akartak békéről. Németország a britek miatt – valamint távlatilag számolva az USA fegyveres beavatkozásával – kénytelen volt a hátát biztosítani, s ennek érdekében tárgyalásra hívta Berlinbe a Szovjetunió külügyi népbiztosát. Molotov 1940 novemberében további befolyási övezeteket akart kiharcolni a Balkán és Finnország, valamint a Fekete-tenger bejáratát lezáró tengerszorosok felett. Mindezt azonban a német vezetés elfogadhatatlannak tartotta. A Szovjetuniót ez azonban a legkevésbé sem zavarta, mivel ekkor már elhatározta, hogy bizonyos engedmények fejében megtámadja Németországot. A katyni vérengzés felett álszent módon szemet hunyó brit politika fondorlata bevált. Lengyelország megszállásával Németország és a Szovjetunió határosak lettek egymással, így Churchill és az őt irányító nemzetközi pénzügyi körök elégedetten konstatálták, hogy sikerült egy németellenes szövetségbe bevonni az állammonopolista Szovjetuniót, mely előtt elhárult minden akadály annak érdekében, hogy megindíthassa csapatait Németország ellen. Ezt a számlát Sztálin majd 1945-ben Jaltán és Potsdamban nyújtja be.
Hogy Sztálin valóban támadni akart, azt a marxista történészek mellett a fősodratú történetírás is tudománytalannak nevezi. Álláspontjuknak azonban ellentmond mindaz, hogy a Szovjetunió a hadikiadásait 1939-ről 1941-re 18%-al megemelte, s megkezdte a hadsereg létszámának növelését is. Andrej Visinszkij pedig 1941 februárjában jelentette ki, hogy „a Szovjetunió azonnal belépne a Németország elleni háborúba, amint az angol csapatok szállnának partra a Balkánon.”
Németország a tervezett szovjet támadás megelőzése érdekében – míg Nagy-Britannia védekező állásban volt – 1941. június 22-én megindította a Barbarossa-hadműveletet. A bolsevik terror miatt Ukrajnában és a balti országokban a német csapatokat felszabadítóként fogadták.
Az, hogy a Vörös Hadsereg 1945-ben nem tudta uralma alá vonni Nyugat-Európát, az annak volt köszönhető, hogy Magyarországon jelentős szovjet erők voltak lekötve, melyek csak több mint 3 hónap után tudták bevenni Budapestet.
A kommunizmus igazi énjét tökéletesen mutatja be az 1997-ben megjelent A kommunizmus fekete könyve című mű, vagy a GULAG krónikása, Alekszandr Szolzsenyicin írásai.
A Szovjetunió ugyan felbomlott, ám a kommunizmus szelleme mai napig kísért. Marx, Engels és Lenin bűnös hagyatéka napjainkban a kultúrmarxista ideológiákban, a feminizmusban és az LMBTQ-tanokban él tovább. Ezek az eszmék a család, a hazaszeretet és a kereszténység ellen folytatnak hadjáratot éppúgy, mint vörös elődeik.
Csarnai Márk
A Twitter– és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
A X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
