loading
Menü
Támogatás
Videó
Összes
Fotó: Magyar Jelen
Egy letűnő világ utolsó képviselőjeként (+VIDEÓ)
Papp László neve ma már egyet jelent a cifraszűrkészítés hagyományának megőrzésével. Riportunkban nemcsak egy mesterembert mutatunk be, hanem egy lassan eltűnő életforma értékeit is közelebb hozzuk a nézőkhöz.
Miért a magyarok mentik meg a világot? (+VIDEÓ)
Nem véletlen, hogy az oroszokkal keressük a kapcsolatot, ugyanis a következő évszázadokban az ő népük lesz majd a következő, világra ható spirituális erő.
„Ogni volta!” – Aki átéli a futball csodáját (+VIDEÓ)
Séra Attila neve talán nem sok embernek ismerős, az általa üzemeltetett ÉLD ÁT Facebook-oldalnak azonban közel háromszázezer követője van – ennél is többen figyelik azonban, vajon sikerül-e elérnie a célját, hogy ott legyen kedvenc csapata összes idénybeli mérkőzésén. Ami nem is olyan egyszerű feladat, hiszen a hazai találkozókra is egészen Milánóig kell utaznia.
Ilyen a „modern” Nyugat – tényleg ezt akarjuk? (+VIDEÓ)
A Rajtunk múlik-sorozatunk legutóbbi adása azt vizsgálta: milyen lett valójában az a Nyugat, amelyre sokan még mindig vágyakozva tekintenek.
Meglepetést okozhat a Mi Hazánk? – Riport a Pilvax közből március 15-én
A Magyar Jelen stábja a Pilvax közből tudósított a március 15-ei megemlékezésről, ahol a Mi Hazánk politikusait és a résztvevőket arról kérdeztük, hogyan látják a párt helyzetét a következő választások előtt.
Összes
Vélemény
Összes
Gyermekvédelem
Összes
A Debreceni Javítóintézet | Kép forrása: a szerző felvétele
Durva bántalmazások, szexuális visszaélések és hatalommal való visszaélés után is érinthetetlen a Debreceni Javítóintézet vezetése
A debreceni javítóintézet neve néhány héttel ezelőtt, a budapesti Szőlő utcai intézményben kirobbant botrány kapcsán került az érdeklődés középpontjába. Az események láncolata közfelháborodást váltott ki, és súlyos kérdéseket vet fel a gyermekvédelmi intézmények belső működésével kapcsolatban.
Tavaly milliókra bírságolták a Magyar Jelent, de most kiderült, hogy igazunk volt: rendőrségi rajtaütés G. Olivéren
Gyermekprostitúció kihasználása, tizennyolcadik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett szexuális kényszerítés, kerítés bűntett kísérlete és más bűncselekmények gyanúja miatt folytat nyomozást a rendőrség.
A leszbikus űrhercegnő nyert díjat a filmfesztiválon
„Gyakorlatilag a halál, magány, gyermektelenség, a férfi és női identitás eltűnése borzasztó világát kódolják át pozitívnak” – fejtette ki gondolatait a rajzfilmről Dúró Dóra, a Mi Hazánk Mozgalom elnökhelyettese.
Magyar Péter pedofilmosdatásba kezdett (FRISSÍTVE)
Magyar Péter nemcsak kimossa a pedofília alól Lakatos Márkot, de az áldozatok becsületébe is gázol azzal, hogy nyilvánosan rágalmazásnak titulálja tanúvallomásaikat, valamint a bűncselekménnyel kapcsolatos vádakat.
Gyermekeink biztonsága mindenekfelett
Hatvanban második állomáshelyéhez ért a Nem Vagy Egyedül Velünk gyermekvédelmi alapítvány Védőháló-sorozata.
Bűnügy
Összes
Kép forrása: Magyar Jelen
Döbbenetes: nevelőszülőkként juthatnak legális bevételhez a Kállón balhézó cigányok, száz nevelésbe vett gyermek is lehet a településen
A Magyar Jelen információi szerint hosszú ideje nevelőszülőkként vehettek magukhoz intézetis gyerekeket a rendőrség által szerdán drogterjesztés miatt őrizetbe vett Makó János és családja, így jutva legális jövedelemhez. Ez a helyzet is rávilágít a gyermekvédelem helyzetének katasztrofális állapotára, valamint igazolja azokat az aggályokat, melyeket a Mi Hazánk és holdudvara a Szőlő utcai botrány kapcsán tavaly decemberben megfogalmazott.
Késsel támadt volt párjára – 12 év fegyházra ítélték
Bedrogozott állapotban tört rá volt élettársára, és késsel megszúrta őt.
Kállói bűnbanda csempészett drogot börtönökbe, lekapcsolta őket a rendőrség
Az elfogottak a Makó család tagjai, akiknek vezetője a Mi Hazánk aktivistái elleni támadás egyik hangadója volt.
Exkluzív – A földön fekve húzták elő Kállón a Mi Hazánk aktivistáit szamurájkarddal fenyegető bűnözőt
A „Lyuki” becenévre hallgató M. János két napja még a Heves Vármegyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat elnökével, Baranyi Bélával tárgyalt egy azóta törölt bejegyzés szerint.
Szamurájkardos fenyegetővel ül le tárgyalni a heves vármegyei cigány önkormányzat
Baranyi Béla, a Heves Vármegyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat közgyűlésének elnöke egy Facebook-posztban jelezte, hogy ők is ott lesznek, és kiállnak a kállói cigányság mellett a Mi Hazánk Mozgalom március 28-ai felvonulásán. A közleményéhez csatolt képen viszont Baranyi azzal a cigány férfivel látható egy asztalnál, aki vállalhatatlan stílusban fenyegette a Kálló közterületén békés körülmények között fórumozni kívánókat, fenyegetéseit szamurájkarddal nyomatékosította, valamint be is vallotta önamgáról, hogy bűnöző.
Gazdaság
Összes
In English
Összes
Image: HVG
Gulyás Gergely: Government Would Consider Military Support if Trump Asked
Hungary’s government said it would consider military support if Donald Trump requested it, while stressing no such request exists and that Hungary currently has no role in the Strait of Hormuz. Opposition leader László Toroczkai sharply criticized the remarks, calling for the resignation of Gergely Gulyás.
The Statue of Archangel Gabriel May Return to Heroes' Square Before Year's End
The Archangel Gabriel statue in Budapest’s Heroes’ Square, found to be in a structurally dangerous condition along with its supporting column, is undergoing urgent restoration and may return to its original place later this year.
Another Meta Overreach: Bűnvadászok (Crimefighters) Facebook Page Deleted
László Toroczkai said Meta interfered in Hungary’s elections by deleting the Bűnvadászok Facebook page and announced that Mi Hazánk will take legal action and challenge the election results.
László Toroczkai asks Viktor Orbán and Péter Magyar to condemn Meta’s interference in Hungary’s elections
László Toroczkai called on Viktor Orbán and Péter Magyar to publicly condemn Meta after Facebook deleted the Bűnvadászok page, which he described as interference in Hungary’s elections.
Nothing Came of Challenging the Beneš Decrees: Police Dropped the Case
Slovak police threw out a criminal complaint that three ethnic Hungarian activists had deliberately filed to test whether challenging the Beneš Decrees was actually a crime, and ruled that it wasn't.
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás