Mossa kezeit a Diákhitel Központ korábbi vezérigazgatója.
„Akkor, hogy a propagandistáknak és a valódi újságíróknak is világos legyen: soha nem követtem el tőzsdei bennfentes kereskedést, aki ennek az ellenkezőjét állítja vagy sejteti, annak rágalmazás miatt a törvény előtt kell felelnie” – fenyegetőzik a Tisza Párt elnöke az MTI-hez eljuttatott szerdai közleményében.
Magyar Péterre azt követően vetült a bennfentes kereskedelem gyanúja, hogy egy kiszivárgott hangfelvételen volt barátnője, Vogel Evelin arról beszél:
„Magyar 90 millió forintnyi részvénnyel rendelkezik, amit olyan tőzsdeinformációk segítségével keresett, melyekről nem kellett volna tudnia.”
Az ominózus felvételre Gulyás Márton, a Partizán műsorvezetője is rákérdezett a Magyar Péterrel készített keddi interjújában, amire a Tisza Párt vezetője meglehetősen hevesen reagált.
A „messiás” mindent tagad
Magyar Péter mostani közleményében azt írja, még 2008-ban vette első részvényét – emlékei szerint OTP-részvényt –, és azóta sokfajta értékpapír volt a birtokában rövidebb vagy hosszabb ideig.
„A tőzsdei ügyleteimből sosem voltak kiemelkedő eredményeim, nem vagyok és nem is leszek Soros György vagy épp Elon Musk”
– hangoztatta.
Hozzátette, emlékei szerint az utóbbi három évben jellemzően virtuális vesztesége volt a részvényein, ami ugye – mint fogalmazott – „nem kifejezetten a bennfentes kereskedésre jellemző”.
Magyar Péter reményét fejezte ki, hogy a 2025-ös éve ilyen szempontból is sikeresebb lesz.
„Ha a sajtó munkatársai valódi bennfentes kereskedelemre kíváncsiak, akkor javaslom, hogy a Karmelita Palota és az Orbán janicsárok, vagy éppen a propagandisták környezetében vizsgálódjanak”
– zárta közleményét a Tisza Párt elnöke.
Kiemelt fotó: MTI/Lakatos Péter
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!