Mint ismeretes, néhány nappal ezelőtt Donald Trump és Volodimir Zelenszkij között komoly feszültség alakult ki a Fehér Házban zajló találkozójuk során, ezt követően pedig az a legfrissebb hír, hogy az Egyesült Államok felfüggesztette Ukrajna katonai támogatását, erről számolt be a Reuters. A lépést katonai források megerősítették, és az amerikai tisztviselők hangsúlyozták, hogy a szüneteltetés addig tart, amíg meg nem bizonyosodnak arról, hogy Ukrajna vezetői valóban elkötelezettek a békefolyamat iránt.
Az intézkedés magában foglalja a radarok, harcjárművek, lőszerek, rakéták és hírszerzési eszközök szállításának felfüggesztését és továbbszállítását, azokét is, amelyek már korábban is Ukrajnába kerültek, vagy úton voltak oda. Az Egyesült Államok az elmúlt években több milliárd dollár értékben biztosított fegyverszállítmányokat, ez pedig most szünetelni fog. Trump és az Egyesült Államok döntése arra is utal, hogy Washington további katonai támogatást csak akkor biztosít, ha Ukrajna valódi békét keres, és nemcsak a harci eszközök biztosításában és azok folyamatos utánpótlásában érdekelt.
A béke a legfontosabb Trumpnak
Az amerikai elnök a Fehér Házban tett nyilatkozataiban kiemelte, hogy az Egyesült Államok egészen más magatartást vár Ukrajnától, különösen a háború lezárására tett amerikai lépések kapcsán. Trump hangsúlyozta, hogy a gyors békekötés a legfontosabb, és nem szeretné, ha a konfliktus még évekig tartana. Trump azt is kijelentette, hogy a háború gyors lezárása érdekében kompromisszumok kellenek mind Oroszország, mind Ukrajna részéről, és az európai országok is szerepet kell vállaljanak a megállapodás előmozdításában.
Kérdéses Zelenszkij kompromisszumkészsége
A múlt heti tárgyaláson tovább fokozódott a szócsata, amikor Trump arra figyelmeztette Zelenszkijt, hogy ha nem hajlandó kompromisszumokat kötni, akkor nem marad sokáig politikai támogatottsága. Trump kijelentette, hogy a háború lezárása érdekében minden érintett félnek jelen kell lennie a tárgyalásokon, és hogy a hosszú ideig tartó konfliktus már nem tartható fenn. A Fehér Házban zajló összetűzést követően Trump nemcsak Zelenszkij hozzáállását kérdőjelezte meg, hanem az ukrán elnök felkészültségét is a háború befejezésére.
Trump és nemzetbiztonsági tanácsadója, Michael Waltz egyaránt aggodalmukat fejezték ki, hogy Zelenszkij politikailag és személyesen is képes-e arra, hogy kompromisszumot kössön, és végleg lezárja a konfliktust.
Az amerikai–ukrán gazdasági és katonai kapcsolatokat érintő döntés tehát kulcsfontosságú mérföldkő lehet a háború további alakulásában. Az Egyesült Államok politikai és katonai állásfoglalása mind Ukrajnát, mind Oroszországot arra ösztönözheti, hogy új megoldásokat keressenek a helyzet rendezésére.
(Borítókép: Andrew Harnik / Getty Images)
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!Erőfeszítései elismerését várja Zelenszkijtől az Egyesült Államok