A francia külügyminiszter szerint Orbán Viktor meghallotta Emmanuel Macron államfő érveit a szuverén európai védelem szükségességéről és a kontinens biztonságának kézbevételéről – írja az MTI.
A magyar kormányfő szerda este Párizsban találkozott a francia elnökkel, az Európai Tanács csütörtöki brüsszeli rendkívüli ülése előtt. „A köztársasági elnök érvei meghallgatásra találtak” – fogalmazott csütörtökön Jean-Noël Barrot külügyminiszter a BFM hírtévében.
„Úgy vélem, a köztársasági elnök meggyőzte Orbán Viktort arról, hogy még Magyarország számára is – amely néha nagyon kritikusan viszonyul ahhoz a politikához, amelyet Ukrajnával kapcsolatban folytatunk – elengedhetetlen, hogy ez a szuverenitás a védelem tekintetében, a biztonságunk újbóli kézbevétele érdekében megvalósulhasson” – mondta a francia diplomácia vezetője.
„Hiszem, hogy Orbán Viktor csatlakozik Európa új törekvéseihez. Feltéve persze (…), hogy ez az európai újrafegyverkezés nem kerüli meg a tagállamokat, amelyek továbbra is (…) maguk döntenek a nemzetbiztonsági kérdésekben” – húzta alá Barrot az Európai Unió tagországai állam-, illetve kormányfőinek Ukrajnáról szóló rendkívüli csúcstalálkozóját megelőzően.