Gyurcsány Ferenc volt miniszterét kérhette fel a pozícióra Karácsony Gergely.
Egybehangzó sajtóértesülések szerint Lamperth Mónika lehet Budapest új főjegyzője. Bár Lamperth az utóbbi években eltűnt az országos politika élvonalából, a rendszerváltás után nagy politikai karriert futott be az MSZP-ben, különösen Gyurcsány Ferenc időszakában.
Lamperth Mónika korábban belügyminiszteri posztot töltött be, 2002-től 2006-ig, majd 2006. június 9-től 2007. június 25-ig önkormányzati és területfejlesztési miniszter, 2007. június 25-től szociális és munkaügyi miniszter volt. 2008 nyarától az MSZP pártalapítványa, a Táncsics Mihály Alapítvány kuratóriumának elnöke lett, később az MSZP közjogi kabinetvezetőjeként is dolgozott – emlékeztet a HVG.
2014-ig volt országgyűlési képviselő, utána a XV. kerület polgármesteri hivatalának jegyzőjeként dolgozott. Szerdán jelentette be a Facebookon, hogy ebbéli tevékénységével felhagy. A poszt végén sejtelmesen csak azzal indokolkta döntését, hogy új kihívások várják.
(Mandiner.hu, Somogyi Hírlap, fotó: Magyar Idők)
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!